A határokon túlra menekülhetnek az egyetemisták

Jelenleg évente pár száz magyar fiatal jelentkezik valamelyik szomszédos országban felsőoktatási intézménybe, ám az idehaza zajló átalakítások következtében az érintett intézmények a közeljövőben az anyaországból érkező hallgatók rohamára számítanak.

A keretszámok megnyirbálásától, a magyarországihoz képest lényegesen alacsonyabb tandíjaktól, jobb esetben pedig az ingyenes képzésektől remélik a romániai és a szlovákiai felsőoktatási intézmények, hogy egyre több magyar diák fog náluk tanulni - írja az Index.

Pontos adat nincs arról, hogy hány magyarországi hallgató tanul Romániában és Szlovákiában, számuk néhány százra tehető, mindenesetre a két ország felsőoktatási intézményei szeptembertől még több hallgatót remélnek.

Ugyan még nem látni, hogy a nagy felháborodást keltő kevesebb államilag támogatott férőhely, vagy a diákokat évekre Magyarországhoz kötő hallgatói szerződések miatt hány érettségi előtt álló diák gondolja úgy, hogy szeptembertől inkább külföldön folytatja felsőfokú tanulmányait, mégis évek óta egyre több fiatal dönt valamelyik nyugat-európai egyetem mellett. Azokat viszont, akik Skóciánál, Angliánál vagy például Németországnál közelebb, olcsóbban, ráadásul magyar nyelven akarnak továbbtanulni, a romániai és a szlovákiai felsőoktatási intézmények tárt karokkal várják.

Az erdélyi egyetemeken érezhetően nőtt a Magyarországról jelentkezők száma. Magyari Tivadar, az egyik legtöbb magyar diákot fogadó BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese szerint ezt annak köszönhetik, hogy az utóbbi években egyre több magyar tannyelvű szakot indítottak. Ráadásul az egyetem színvonala is javult, „A" kategóriás besorolást kapott, ami a magyarországi rendszerben a kutató egyetem címet jelenti. Az egyetemen most csaknem 200 magyar tanul. Közülük a legtöbben a színművészeti, közgazdasági, biológia és bölcsész szakokra járnak. „Ez a szám nem tűnik soknak ahhoz képest, hogy ma már a kolozsvári egyetemen hétezren tanulnak magyar nyelven, de ők helybeli, erdélyi magyarok" –  tette hozzá Magyari.

A rektorhelyettes számít arra, hogy a magyarországi felsőoktatásban bekövetkező változásoknak a romániai egyetemek lehetnek a haszonélvezői, de mint azt hozzátette, nem ez a fő céljuk, hanem hogy a romániai magyarok minél jobb képzést kapjanak. A BBTE-n szakonként változik a költségtérítés mértéke, egy szemeszterért általában 300 és 500 euró (88-150 ezer forint) között kell fizetni. A kollégiumi ellátás viszonylag olcsó, komfortfokozattól függően havi 50-80 euró (15-23 ezer forint) között van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.