A hamisított Debreczeni

Álblog miatt tett feljelentést Debreczeni József közíró, akinek a nevében és fényképe alatt ismeretlen személy blogbejegyzést indított.

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Miskolci Városi Bíróságon Debreczeni József közíró, volt országgyűlési képviselő, mivel tudomására jutott, hogy valaki blogot indított a nevében. A Debreczeni neve és fényképe alatt futó - péntek délután törölt - oldalon kilencvenkét bejegyzés olvasható, az utolsó december 3-án jelent meg. Az ismeretlen szerző nemcsak publicisztikai jellegű írásokat tesz közzé a honlapon, hanem levelezést folytat, és hozzászólásokra válaszol a közíró nevében.

Debreczeni József érdeklődésünkre elmondta, hogy két hete szerzett tudomást az nevében indított blogról, mert egy ismerőse nem akarta elhinni, hogy valóban tőle származnak-e az ott közzétett gondolatok és felhívta őt. Ekkor szembesült azzal, hogy valaki már öt hónapja a nevével visszaélve, általa vállalhatatlannak tartott gondolatokat publikál a világhálón. Véleménye szerint lejárató szándék, vagy személyes bosszú állhat a háttérben, az ismeretlen szerzőt pedig talán szülőfalujában keresné, mert egyik-másik bejegyzés komoly helyismeretről tanúskodik.

Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője érdeklődésünkre azt mondta, a közíró feljelentésére nyomozást rendelnek el, melyet a rendőrség folytat le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.