A hajdúhadházi fideszesek mégsem emelik meg a tiszteletdíjukat

Lekerült napirendről az az előterjesztés, amely szerint márciustól mintegy 60 százalékkal emelkedett volna a hajdúhadházi önkormányzati képviselők tiszteletdíja. A javaslatot fideszesek tették, s fideszes többség vetette el.

Hajdúhadház képviselő-testülete megvitatás nélkül levette napirendről azt az előterjesztést, amelynek értelmében március elsejétől jelentősen megnövelték volna az önkormányzati képviselők, valamint a bizottsági elnökök, tanácsnokok tiszteletdíját.

A rendeletmódosítást az önkormányzat ügyrendi, etikai és közrendvédelmi bizottságának elnöke, a fideszes Kiss Sándor Mátyás terjesztette a testület elé. A javaslat célja az volt, hogy a rendeletmódosítással érintett bizottsági elnökök tiszteletdíja a 85 ezer forintos alapdíjon felül havi 76 ezer forinttal, a bizottsági tagok tiszteletdíja havi 38 ezer forinttal növekedjen. Ez hozzávetőlegesen hatvan százalékos emelést jelentett volna.

Hajdúhadház polgármestere, a fideszes Csáfordi Dénes nem értett egyet a javaslattal, ezért egyike volt azoknak, akik a tegnapi testületi ülésen megszavazták, hogy az előterjesztést a képviselők mégse tárgyalják meg. Ezzel kapcsolatban a polgármester érdeklődésünkre azt mondta: bízik benne, hogy ez a kérdés a ciklus végéig már nem merül fel újra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.