A Gyurcsány-kormány utolsó ülése

A Gyurcsány-kormány utolsó ülésén a távozó miniszterelnök búcsúajándékot is átadott a kormány tagjainak. A nők tollat, a férfiak ezüst mandzsettagombokat kaptak. Bajnai Gordon is.

A Gyurcsány-kormány megtartotta utolsó ülését. A kormányülés, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezet, a szokásos módon zajlott, több mint húsz napirendi pontot tárgyalnak meg. 

A kormányülés Gyurcsány köszönő- és elköszönő beszédével kezdődött, amelyen Bajnai Gordon már mint "miniszterelnök-helyettes" volt jelen. Gyurcsány Ferenc az ülésen elköszönt a kormánytagoktól, és búcsúajándékot is adott nekik. A nők egy tollat, a férfiak - köztük Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt - ezüst mandzsettagombot kaptak, amelyen a Magyar Köztársaság felirat és egy stilizált liliom látható.

A kormányülésről távozó politikusok közül Hiller István oktatási tárcavezető megmutatta az újságíróknak a mandzsettagombokat. A kabinet két női tagja - Göncz Kinga külügyminiszter, Szűcs Erika szociális miniszter - nem mutatták meg a tollat.

A kabinet munkája ezzel még nem ért véget; a miniszterek a Bajnai-kormány hivatalba lépéséig folytatják az érdemi munkát.

Gyurcsány Ferenc eddigi kormányai összesen 219  kormányülést tartottak. A 2006-os megalakulása óta 1084 kormányrendeletet, illetve 914 határozatot hozott a kormány és 404 törvényjavaslatot nyújtott be.

A távozó miniszterelnök blogjában elbúcsúzott azoktól, akik éveken át segítették munkáját. Megköszönte a titkárnők, a hivatalsegédek, a kutatók, az elemzők, a tanácsadók, a testőrök és az MSZP Országos Központjában dolgozók munkáját.Kitért arra, hogy szerdán elköszönt a miniszterelnöki kabinet munkatársaitól és közvetlen kollégáinak apró ajándékokat adott, illetve apró figyelmességeket kapott tőlük.

Arra vonatkozóan, hogy a volt kormányfő mivel foglalkozik a közeljövőben, érdemes idézni őt magát. "A következő pár hétben, pár hónapban többet fogok pihenni, olvasni, aludni és sportolni is. Ez utóbbira naponta legalább két órát fordítok - írja egy másik blogbejegyzésében. - Most lehetőség lesz egy-egy hétre elutazni, csak kettesben is és a családdal is. Több időt tudunk együtt tölteni olyan barátokkal, akik nem egyszer nélkülözni kényszerültek bennünket. És ebbe belefér az is, amire oly ritkán adódott lehetőség, kézen fogni mondjuk csak Tamást, és csak kettesben elmenni moziba, amolyan fiús programot csinálni, csak ráfigyelve, csak vele beszélve, meghallgatva, hogy ő hogyan élte meg az elmúlt éveket és mi jár a fejében."

A kormánnyal együtt a kormányszóvivő is távozik. A Bajnai Gordon vezette kabinetben már nem vállal szerepet - jelentette Daróczi Dávid az ülés utáni tájékoztatón. Daróczi Dávid úgy fogalmazott: szakértő volt és szakértő is maradt, aki már a megbízatás kezdetén úgy gondolta, hogy addig marad a poszton, ameddig Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök.

A különböző Gyurcsány-kormányok

2004. szeptember 29 - én megalakult az első Gyurcsány-kormány, tagjait zömmel Medgyessy Péter kormányától "örökölte". Az első jelentősebb átalakításra  2005-ben került sor.

Miniszterek az I. Gyurcsány-kormányban:

- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, MSZP

- Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP

- Lamperth Mónika belügyminiszter (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP

- Kovács László külügyminiszter (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP

- Somogyi Ferenc külügyminiszter (MSZP)- 2004 novemberétől

- Juhász Ferenc honvédelmi miniszter (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP

- Petrétei József igazságügyi miniszter, MSZP

- Draskovics Tibor pénzügyminiszter (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP; Veres János (MSZP) váltja 2005 áprilisától

- Németh Imre földművelési miniszter (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP; Gráf József (MSZP) váltja 2005 májusától

- Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter (Medgyessy-kormány volt tagja), SZDSZ

- Hiller István, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP; Bozóki András (MSZP) váltja 2005 februárjától

- Magyar Bálint oktatási miniszter (Medgyessy-kormány volt tagja), SZDSZ

- Rácz Jenő egészségügyi miniszter, MSZP

- Kóka János gazdasági miniszter, SZDSZ

- Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, SZDSZ

- Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, MSZP

- Göncz Kinga ifjúsági-, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter, (Medgyessy-kormány volt tagja), MSZP

- Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter

- Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter

A II. Gyurcsány-kormány

2006.június 9-én megalakult a második Gyurcsány-kormány. Több tárca élén történt változás, "menet közben" pedig újabb hét minisztérium élén cserélt vezetőt a kormányfő

Miniszterek a II. Gyurcsány-kormányban

- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, MSZP

- Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter, MSZP; Kiss Péter váltja a poszton 2007 júliusától

- Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter 2007 júliusától

- Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter (az I. Gyurcsány-kormány volt tagja) MSZP; Bajnai Gordon váltja 2007 júniusától; Bajnait váltja 2008 májusától Gyenesei István (MSZP) csak önkormányzati miniszterként 

- Gönzc Kinga külügyminiszter (az I. Gyurcsány-kormány volt tagja), MSZP

- Szekeres Imre honvédelmi miniszter, MSZP

- Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja), MSZP; Takács Albert váltja 2007 júniusától (MSZP); Draskovics Tibor (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja) Takácsot váltja 2008 februárjától

- Veres János pénzügyminiszer (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja), MSZP

- Gráf József földművelési miniszter (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja), MSZP

- Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja), SZDSZ; Fodor Gábor (SZDSZ) váltja 2007 májusában; Fodort Szabó Imre (MSZP) Fodort váltja a koalíció felbomlása után 2008 májusától

- Hiller István oktatási és kulturális miniszter, MSZP (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja)

- Molnár Lajos egészségügyi miniszter, SZDSZ; őt váltja Horváth Ágnes (SZDSZ) 2007 áprilisától; a koalíció felbomlása után, 2008 májusától Székely  Tamás (MSZP) vezeti az egészségügyi tárcát

- Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, SZDSZ (az I.Gyurcsány-kormány volt tagja); Kákosy Csaba váltja őt 2007 decemberétől; a koalíció  felbomlása után, 2008 májusától Bajnai Gordon vezeti a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot, Szabó Pál (MSZP) pedig a Közlekedési,  Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumot (a korábbi gazdasági és közlekedési tárca megszűnik); Szabó Pált 2008 novemberében Molnár Csaba (MSZP) váltja

- Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter (az I. Gyurcsány-kormány volt tagja); Kisst Lamperth Mónika váltja 2007 júniusában; Lamperth helyére 2008 májusától Szűcs Erika (MSZP) kerül

- Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter 2008 májusától

A távozók

Gyurcsány Ferenc távozó kormánya (2009. április 8-án)

-  Gyurcsány Ferenc miniszterelnök

- Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2008 májusától

- Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter 2008 februárjától

-  Göncz Kinga külügyminiszter 2006 júniusától

- Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2005  májusától

-  Gyenesei István önkormányzati miniszter 2008  májusától

- Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2006 júniusától

- Kiss Péter kancelláriaminiszter 2007 júliusától

- Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 2008 novemberétől

- Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter 2008  májusától

- Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2008 májusától

- Székely Tamás egészségügyi miniszter 2008 májusától

- Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2006 júniusától

- Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter 2007 júliusától

- Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter 2008 májusától

- Veres János pénzügyminiszter 2005 áprilisától

-  Baja Ferenc, az infokommunikációért felelős kormánybiztos 2008 december 1-től

- Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára, valamint a külgazdaságért felelős kormánybiztos 2007 októberétől

- Kondorosi Ferenc, az új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos 2007 októberétől

- Dr. Suchman Tamás, az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos

- Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezelésével összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos 2008 decemberétől.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt és Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök érkezik a Gyurcsány-kormány utolsó, zárt ülésére az Országházban
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt és Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök érkezik a Gyurcsány-kormány utolsó, zárt ülésére az Országházban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.