A gyerekek többször áldozatok, mint elkövetők

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egyik tavalyi elemzése cáfolja, hogy egyre fiatalabb korban egyre brutálisabb bűncselekményeket követne el a 14-18 éves korosztály.

A cáfolat ellenére sokan a szigorítás mellett érvelnek - írja a Kelet-Magyarország a büntethetőségi korhatár leszállításának tervezete kapcsán. A gyermekek körében sokkal gyakoribb a vagyon elleni bűncselekmény, mint más korosztályoknál, de kevésbé jellemző a súlyos, erőszakos cselekmény. A 14 évnél fiatalabbak évente mintegy négyezer esetben kerülnek összeütközésbe a törvényekkel, miközben a teljes népességhez képest háromszor akkora valószínűséggel válnak maguk áldozattá. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tavaly az összes ismertté vált bűnelkövető közül minden tizedik fiatalkorú volt. A rendőrség programokat dolgozott ki a megelőzésre (D.A.D.A. , Ellen-Szer, Ovizsaru, „Hálószövők a biztonságért"), ezek egyre népszerűbbek.

A fiatalkorú bűnözés elszaporodása egy tünet, annak jele, hogy a társadalom és a családok nem funkcionálnak jól - állítja a lapnak nyilatkozó gyermekvédelmi szakember, aki szerint elsősorban a szülőket kellene felelősségre vonni, nem a gyereket büntetni! Fontos lenne, hogy alapellátásban segítsék a problémás családokat akár csoportterápiával, akár pártfogói jelügyelettel, és hatékonyabbá váljon a jelzőrendszer.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.