- A kormány szerint a tanévkezdéssel minden rendben, az iskolákból káoszról hallani. Mi az igazság?

- Minden információ, ami eljut hozzám, arról szól, hogy káosz van. Ha az oktatásirányítók elveszítik a kapcsolatukat a valósággal, akkor arról beszélnek, amit látni szeretnének, és nem arról, ami van. A jelenlegi rendszerből mindenfajta visszacsatolás hiányzik, el tudom képzelni, hogy a Szalay utcában valaki problémamentesnek látja az iskolák világát. Ez egy virtuális valóság. Erre rakódik rá a tipikus fideszes kommunikáció, ami arról szól, hogy ha problémával szembesítenek minket, akkor elkezdjük sokszor, egyszerű szavakkal ismételgetni a helyzet ellenkezőjét. Amikor mindent államosítanak, az államtitkár sokszor elmondja, hogy milyen sokszínű az iskolarendszer. Amikor káosz van, akkor az államtitkár sokszor elmondja, hogy mekkora rend van.

- 1,2 millió gyerek kezdi el a tanévet. Ha valóban káosz lenne, az több millió ember életét érintené, amit nem lehet közleményekkel eltüntetni.

- Érint is. De ha az államtitkár azt mondja, hogy rend van, és ha a szülő azt akarja hallani, hogy rend van, akkor legfeljebb azt fogja érzékelni, hogy a nagy rend ellenére speciel az ő iskolájában a pedagógusok elszúrtak valamit. Mert hiába mondta nekik az államtitkár, hogy nem szabad szeptember másodika előtt tankönyveket osztogatni. És még ha sorba is kellett állnia, akkor sem az államtitkárt fogja hibáztatni, aki szétverte a tankönyvterjesztést, hanem az iskola pedagógusait. Az is jellemző a kormányzati kommunikációra, hogy szembefordítja egymással a különböző szereplőket. Szembefordítja a szülőket az iskolával, szembefordítja a pedagógusokat egymással, szembefordítja az igazgatókat és a pedagógusokat. Egy példa: ki fognak választani kétezer pedagógust, akiket még ebben a tanévben minősítenek, és mestertanárrá léptetnek elő. Őket fogják használni arra, hogy közreműködjenek az összes többi pedagógus minősítésében. Olyan feszültséget visznek be a tantestületbe, aminek a kormányzat csak haszonélvezője lehet.

- Nem lehet, hogy ez nem tudatos taktika, csak ügyetlenség?

- Mindkettő közrejátszik. Az arányokat nehéz belőni. Amióta a kereszténydemokrata vezetés átvette az oktatásirányítást, azóta tobzódik a dilettantizmus. Elemi közigazgatási szintű szakértelmet sem tudnak felmutatni. Az oktatáspolitika átültetése a gyakorlatba bonyolult, nagy tudáshátterű tevékenység, ennek nyomai sem léteznek a rendszerben. Ugyanakkor a kormányzatra általában jellemző a hit, hogy bármit megcsinálhatnak. És valljuk be őszintén, ez a helyzet. Azt csinálnak, amit akarnak.

- Hoffmann Rózsa azt mondja, hogy a nálunk most kialakítotthoz hasonló centralizált oktatási rendszer másutt is van Európában. Franciaországot szokta emlegetni.

- Franciaország nem jó példa. Ők az elmúlt 15 évben óvatosan decentralizálták az oktatási rendszerüket. Ez azt jelenti, hogy a szélsőségesen centralizált rendszerből eljutottak egy kevésbé centralizáltba. Ami európai összehasonlításban még mindig meglehetősen centralizált, valóban. De az új magyar rendszer az európai minták alapján értelmezhetetlen. Ha a francia rendszert centralizáltnak tekintjük, akkor a magyar betegesen túlközpontosított. Egy ország van, ahol a miénkhez hasonló a központosítás: Bosznia-Hercegovina. Ez az egyetlen példa Európában arra, hogy az igazgatókat miniszter nevezi ki, hogy nincs semmiféle iskolai önállóság és szakmai autonómia. Szerbiában, Macedóniában, Horvátországban, Montenegróban mindenhol voltak decentralizációs törekvések, ezek az országok most már lényegesen szabadabb és működőképesebb rendszereket működtetnek, mint mi.

- És miért halad minden ország az ellenkező irányba?

- Mert az OECD összehasonlító kutatások azt igazolják, hogy ahol nincs iskolai autonómia, ott az átlagos teljesítmények sokkal alacsonyabbak. Az iskolai lemorzsolódás ezekben a rendszerekben mindig sokkal nagyobb. Az a jóslatom, hogy a közigazgatási centralizáció és a központi bérfinanszírozás miatt Magyarországon is borzasztóan meg fog nőni a lemorzsolódás.

- Ami a statisztikában nem biztos, hogy látszódni fog, mert a kormány 16 évre csökkentette a tankötelezettség korhatárát.

- Én nem a 16 évesekről beszélek, hanem az általános iskolai lemorzsolódásról.

- Erre azt mondja Hoffmann Rózsa, hogy ott a Híd Program, oda kerülnek, akik lemorzsolódnának.

- A Híd Program egy olyan csatorna, ahonnan nagy tömegben kilökik a gyerekeket mindenféle iskolai végzettség nélkül. De amiről én beszélek, az egy sokkal korábbi időszak: az iskolai kezdőszakasz, az első hat-nyolc év.

- Arra is van válasz: megvonják a családi pótlékot, ha nem jár iskolába a gyerek.

- A problémákat nem lehet regulázással megoldani. Én elsősorban az ösztönzők és érdekeltségek erejében hiszek. Ezek Magyarországon is jól működtek. Amikor 1991-ben átálltunk a tanulók után fizetett, fejkvóta alapú finanszírozásra, akkor a magyar közoktatásban egy évtized alatt a felére csökkent a lemorzsolódás.

- 2010-ben volt-e olyan súlyos problémája a magyar iskolarendszernek, amely indokolta, hogy ilyen mértékben változtassanak rajta?

- Voltak súlyos problémák, amelyek komoly beavatkozásokat indokoltak volna. De a szükséges beavatkozások tartalma és iránya ellenkező kellett volna legyen mindannak, amit a kormány ma csinál. Az oktatási rendszerünk régóta nagyon erősen szelektál a gyerekek között, ami súlyos probléma. Erre nem az a megoldás, hogy minden iskolát államosítunk, hanem az, hogy az iskolaszerkezetet egységesítjük, és az iskolai kezdőszakaszban olyan fejlesztéseket alkalmazunk, amelyek csökkentik a szelekciós-elkülönítési nyomást. A kormány fordítva cselekedett: államosított minden iskolát, miközben az iskolaszerkezet nemcsak változatlan maradt, de még jobban szétzilálódott.

- Egy esetleges kormányváltás után mit lehet ezzel a rendszerrel kezdeni? Visszaállamosítani? Újra felforgatni mindent?

- Ez a probléma nem oktatáspolitikai, hanem politikai. Szakmailag ugyanis értelmezhetetlen a jelenlegi kormány oktatáspolitikája. Ha a probléma gyökere politikai, akkor az alternatívának is elsősorban politikainak kell lennie. Amíg nincs politikai alternatíva, addig nincs értelme szakmapolitikai alternatíváról beszélni. Egyelőre az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéki pártok kullognak a Fidesz után. Az MSZP a rezsicsökkentésre azt mondja, rezsicsökkentés, de jobban. Az iskolák államosítására azt mondja, hogy megtartjuk az államosítást, csak másként. Az Együtt 2014-nek van egy stratégiailag átgondolt oktatáspolitikája, de nem kommunikálja, olyan, mintha nem lenne a tarsolyában semmi. De a kérdést nem akarom megkerülni. Természetesen nincs visszatérés a 2010 előtti időszakhoz. Egyrészt azért, mert csomó mindenben nem is szabad, az oktatási szelekcióval a korábbi oktatáspolitika nem tudott mit kezdeni. Másrészt ez a kormányzati ciklus az elképesztő átalakítással gyakorlatilag tabula rasát csinált. Nem lehet 2010 előtti fejjel gondolkodni az oktatáspolitikáról. Abból kell kiindulni, hogy milyen helyzetet állított elő a jelenlegi kormányzat. És ha innen nézzük a dolgot, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy nem lehet mindazt visszafordítani, amit a jelenlegi kormány csinált. Ezzel csak a káoszt tartósítanánk.

- Akkor mit kellene tenni?

- Azonosítani kell azt a néhány beavatkozási pontot, amelyen keresztül vissza lehet adni a magyar közoktatásnak azt a képességét, hogy magas tanulási eredményeket tudjon produkálni. Mindezt úgy, hogy közben nem kezdünk újabb mániákus változtatási hullámba. Három kulcselemet látok. Az egyik az iskolai intézményi autonómia visszaállítása. Ez mindennek az alapfeltétele, mert az iskolák csak így képesek pedagógiai értelemben is eredményeket produkálni. A második pont a bürokratikus irányítási rendszer lebontása, az önkormányzatiság visszacsempészése valahogy a közoktatásba. A közoktatásnak helyben nyújtott közszolgáltatásnak kell lennie. Még akkor is, ha nem szabad visszatérni ahhoz, hogy minden kis falu önkormányzata teljes körű jogosítványokkal felhatalmazott iskolafenntartó legyen. Járási szintű önkormányzati fenntartói szerkezetet viszont ki lehetne alakítani. A harmadik kulcselem egy értelmes minőségértékelési rendszer bevezetése lenne, amely nem az egyes pedagógusok ellenőrzéséről szól, hanem az iskola külső szakmai értékeléséről, a szakmai elszámoltathatóság elvét érvényesítve. A mostani buta kontroll helyett egy korszerű tanfelügyeleti rendszert kell létrehozni.

- Az iskolai autonómia helyreállítása volt az első pont. Ami úgy látszik csak a szakértőknek fontos, az érintetteknek nem. Egyféle tankönyv, uniformizált tanterv, merev hierarchia, kötelező tagság a Nemzeti Pedagógus Karban – a pedagógusok mégsem tiltakoznak.

- A pedagógusok döntő többsége ellenezi ezt az egészet. Most, hogy a saját bőrükön érzik, mit jelent a mindennapi munkájuk szempontjából az új rendszer, az elutasítás csak erősödik. Az más kérdés, hogy nem lázadnak fel, mert meg vannak félemlítve, mert úgy érzik, hogy be vannak szorítva szűk mozgásterük kényszerei közé. De az új politika nem indulhat ki abból, hogy hány pedagógus tüntetett az utcán. Olyan oktatáspolitikát kell csinálni, ami a tanulás eredményeit javítja, ami kikényszeríti a minőséget és ösztönöz rá. Nyilvánvaló, hogy a pedagógusok egy része ezt ellenezni fogja. Most mindenki a pedagógusokról beszél, mert az a kurrens téma, hogy a kormány hogyan csapta be őket az életpályamodellnek nevezett lufival. De az oktatáspolitikának nem róluk, hanem a tanulásról és a tanulókról kellene szólnia.

- Azért fontos mégiscsak a pedagógusok hozzáállása, mert a 2003-as reform bizonyos elemei részben az ő ellenállásukon bukott el. Gondoljunk csak a szöveges értékelésre. Azért tűnik úgy, hogy a mostani átalakításokkal inkább azonosulnak, mert ilyen ellenállás sem tapasztalható.

- A 2003 utáni oktatáspolitika bizonyos elemeit a rendszer szereplői megbuktatták. Ilyen volt a roma integráció, vagy a szöveges értékelés. De voltak olyan elemei, amelyeket nem buktattak meg, például a kompetenciaalapú oktatást. A PISA-mérés azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban csökkent Magyarországon az alulteljesítők és a funkcionális analfabéták aránya, javultak az átlagteljesítmények. A rendszer bizonyos szegmensei ezeket a reformokat szivacsként beszívták. Az, hogy szakmailag, a maguk rejtett módszereivel a pedagógusok mit buktatnak meg a jelenlegi oktatáspolitikából, még nem látszódhat. Ha ez a rendszer tartósan fennmarad, öt év múlva már lesznek mérési és értékelési eredmények. Biztos vagyok benne, hogy azt látnánk, hogy míg Magyar Bálint reformjának csak egyes elemeit buktatták meg a pedagógusok, ennek az oktatáspolitikának minden egyes elemével ezt tennék. Egész egyszerűen nem úgy fognak tanítani a pedagógusok, ahogy elvárják tőlük. Még akkor sem, ha bemutató órákon, amikor jönnek a szakfelügyelők, el kell játszaniuk, mintha úgy tanítanának. Ez az oktatáspolitika sokkal nagyobbat fog bukni, a szó gyakorlati értelmében, mint bármelyik korábbi oktatáspolitika.

- Lufinak nevezte az életpályamodellt, amivel becsapták a pedagógusokat. De, hiszen a legtöbbjüknek emelkedni fog a fizetése.

- A 2010-es választások előtt Hoffmann Rózsa teljesen egyértelmű ajánlattal kampányolt. Ennek három eleme volt. Egy: rendet teremt a káosszal teli rendszerben. Kettő: fizetések tekintetében eljön a Kánaán, diplomás értelmiségihez méltó jövedelme lesz a pedagógusoknak. Három: az állam átveszi azt a felelősséget, amit az oktatási rendszer megannyi kudarca miatt eddig mindenki az iskolára és a pedagógusra terhelt, hogy aztán a maga végtelen bölcsességében megoldja ezeket a problémákat. Mindebből mi valósult meg? Rend nem lett. A káoszt minden egyes pedagógus, iskolaigazgató és helyi oktatásirányító pontosan érzékeli. Októberben az is ki fog derülni, hogy a bérfelzárkóztatás mit jelent. Vagy kompenzálja a többletmunkát, vagy nem. Az a mondás, hogy a választások után majd tovább nőnek a bérek, egy olyan kormány részéről, amelyik naponta szegi meg a saját ígéreteit, hiteltelen. Az ajánlat harmadik pontját viszont kőkeményen érvényesítette a kormány. Tökéletesen levették a felelősséget az iskolákról és a pedagógusokról. Minden problémáért egy személyben az oktatási miniszter, azaz Balog Zoltán a felelős, aki ezt a felelősséget nyilván nem fogja vállalni. Alulértékeljük a pedagógusokat, ha azt gondoljuk, hogy mindezt ők nem látják.

- A kezdő pedagógusfizetések emelkedése hatással lesz a tehetséges és elhivatott pedagógusjelöltek pályaválasztására?

- A tehetséges, elhivatott jelölt ilyen rendszerbe nem lép be. Már most munkaerőhiány van. Tanítókból és szakos pedagógusokból több helyen is hiány van. Az a fizetésemelés, amelynek a következő elemei távoli ígéretek, nem fogják a tehetséges fiatalokat a pályára vonzani. Ha azt látnák, hogy ezen a pályán az átlagos diplomás bért kapják, az talán vonzaná őket. De hol vagyunk ettől? Nagyon messze. Azzal kell számolni, hogy a következő 10 évben a pedagógusok harmada nyugdíjba megy. Nemsokára hatalmas, a magyar oktatási rendszerben korábban ismeretlen pedagógushiány lesz. A jelenlegi oktatáspolitikának egyetlen eleme sincs, amely ezt a folyamatot hosszú távon ellensúlyozni tudná.

- És mi fog történni a gyerekekkel, ha marad ez a rendszer?

- A gyerekeket érintő kudarcok tragikus sokfélesége prognosztizálható. A kudarcos tanulási pályák megszaporodnak. A családi háttér minden eddiginél meghatározóbb lesz. A magyar közoktatásnak van egy része, amely azért alakult ki, hogy királyi utat biztosítson az elit számára valamelyik nagy tudományegyetemre, de ma már jellemzően inkább külföldre. Ugyanis ennek az értelmiségi elitnek a gyermekei mennek nagyobb arányban külföldi egyetemre. Ehhez a rendszerhez nem nyúlt hozzá a jelenlegi oktatásirányítás, sőt, megerősítette. Amikor Hoffmann arról beszél, hogy meg kell erősíteni a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat, illetve csökkenteni kellene a gimnáziumi képzésben részt vevők arányát, akkor ez arról szól, hogy teljes mértékben át kell állítani a rendszert az értelmiségi elit érdekeinek kiszolgálására. Ami a gyerekek 15-20 százaléka! A valódi tragédiát a durván nyolcvanszázaléknyi alsó-középosztálybeli és még kedvezőtlenebb társadalmi hátterű gyerekek között látom. Ők korán, valódi kompetenciák és végzettség nélkül fognak kilépni egyre nagyobb arányban az iskolarendszerből. Figyelembe véve a magyar pedagógusok felkészültségét, és az oktatási rendszerben meglévő nagy tapasztalatot, nem fogunk odáig süllyedni, mint a jelenlegi albán oktatási rendszer, de a szerbiai szintre süllyedést el tudom képzelni, körülbelül tíz év alatt. A szerb oktatási rendszerben tíz roma tanulóból négy már az első négy, és további négy a következő négy évben morzsolódik le. Tíz roma tanulóból nyolc nem fejezi be az általános iskolát. A maradék kettő sem tanul tovább középiskolában. Hosszú távon valami ilyesmi vár a magyar oktatási rendszerre.

- A tanulási eredmények hogyan változnak?

- Idén decemberben jönnek ki a 2012-es PISA-felmérés eredményei. Ezek még csak azt bizonyítják majd, hogy szavakkal mennyi rombolást lehet előidézni. A korábbi teljesítményjavulás szerintem meg fog állni. A 2015-ös PISA-adatokban viszont már egyértelműen hanyatló teljesítményekre számítok. Tudni kell, hogy amennyiben a teljesítmények javulását támogató új oktatáspolitika váltaná le a mostanit, akkor annak hatása 10-15 éves késleltetéssel jelentkezne. Még ha 2014-ben egy korszerű oktatáspolitikát folytató kormány jönne is, a 2009-es teljesítményszintet a magyar közoktatás legkorábban 2020 után lesz képes újra produkálni. Ez a dráma.

---

Radó Péter szociológus, oktatáspolitikai elemző, az Expanzió Humán Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója, az OktpolCafé nevű szakmai blog alapítója, szerzője. Szakmai vezetőként részt vett a Haza és Haladás Alapítvány oktatásról szóló Fehér könyvének elkészítésében.

Radó Péter