Másfél milliárdos szabálytalanságot sejt a fővárosi MSZP

Az MSZP fővárosi frakciója milliárdos gyanús beszerzést sejt a csepeli szennyvíztisztító egyik kapcsolódó beruházásánál. Horváth Csaba frakcióvezető szerint ezért sem engedi a Fidesz, hogy létrehozzanak egy vizsgálóbizottságot.

A szocialista politikus szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, már a nyár elején javasolták, hogy hozzanak létre egy ellenzéki vezetésű bizottságot, amely a közbeszerzéseket vizsgálná. Ezt Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester támogatta is, de a Fidesz-frakció az erre irányuló indítványt leszavazta,  a főpolgármester és a Fidesz közötti egyeztetések pedig nem jártak eredménnyel.

Horváth Csaba szerint sérül a beruházások átláthatósága, a képviselők sem tekinthetnek bele az ügyekbe. Hozzátette, gyanújuk nem volt alaptalan, a fővárosi szennyvíztisztító-projekt egyik kapcsolódó beruházásánál az egyik közbeszerzésnél másfél milliárdos szabálytalan beszerzés történhetett.

Simonka Csaba, a közbeszerzési bizottság MSZP-s tagja a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az egyik kapcsolódó főgyűjtőcsatorna építésére kiírták a közbeszerzést, ezt idén februárban a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette, és hatmillió forintra bírságolta a fővárost. Később újra kiírták a beszerzést, és a legalacsonyabb ajánlathoz képest 1,5 milliárddal drágábbat fogadtak el. Egy másik csatornaépítésnél ugyanígy egy 800 millióval drágább ajánlatot adó cég nyert.

Elmondása szerint ezek a lépések indokolatlanok, törvénytelenek és szabálytalanok voltak. Ezek okát a vizsgálóbizottságban akarták kideríteni, de erre nincs lehetőség. Simonka Csaba felszólította a Fideszt, hogy ne "herdálják tovább" a budapestiek milliárdjait, és ne folytassák az "asztal alatti, kinyomozhatatlan politikai játszmákat". Tarlós Istvántól azt kérte, hogy függessze fel a gyanús beszerzési határozatokat.

Horváth Csaba ezt kiegészítve elmondta: nem lehet olyan szempont, amelynek alapján a több mint egymilliárddal magasabb ajánlatot kellett elfogadni. Hozzátette: úgy tűnik, több tucat ügyben érhette kár a budapestieket, ezt írásban többször is jelezték a főpolgármesternek, egyeztető tárgyalások is voltak, de ezek eredmény nélkül zárultak. Közölte, hogy a november 16-i közgyűlésen újra beterjeszti a vizsgálóbizottság felállításáról szóló javaslatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.