A föld alá megy a HÉV Budapesten?

A gödöllői HÉV a kettes metró alagútjában a belvárosig járna, a csepeli és a szentendrei HÉV-et pedig a föld alatt kötnék össze, s ezzel gyakorlatilag egy ötödik metróvonal jönne létre – legalábbis ilyen elképzelések körvonalazódnak az Egy nap a városban blog szerint.

A gödöllői HÉV-vonalat összekapcsolnák a kettes metróval, így az agglomerációból érkező utasoknak nem kellene az Örs vezér terén átszállniuk, hanem közvetlenül a belvárosba utazhatnának – egyebek mellett efféle tervek előkészítését kezdte meg a Budapesti Közlekedési Központ az Egy nap a városban blog birtokába jutott dokumentumok szerint.

De ez még korántsem minden. Az elképzelések része, hogy a föld alatt összekötnék a csepeli és a szentendrei HÉV-et is, és ezzel gyakorlatilag egy ötödik metróvonal létesülhetne a fővárosban. A blog szerint ezeket az elképzeléseket szerdán ismerteti Tarlós István főpolgármester.

Mindez korántsem egyszerű feladat, ráadásul igen sokba, több százmilliárd forintba kerül, de a költségek nagy részét az Európai Unió támogatná. A gödöllői HÉV „metrósításának” ugyanis feltétele a pálya felújítása, olyan kocsik beszerzése, amelyek az alagútban is használhatók, s természetesen az összeköttetést is meg kell teremteni a két vonal között.

A másik projekt, a csepeli – illetve ráckevei – és a szentendrei HÉV összekapcsolása is elég bonyolult dolog. A vágányokat a Rákóczi hídnál a föld alá kellene venni, majd a Duna alatt fúrt alagúton át lehetne összekötni a szentendrei HÉV-vel.

Ez azt jelentené, hogy mindkét irányból közvetlenül – átszállás nélkül – megközelíthetővé válik a Boráros tér, a Kálvin tér, az Astoria, a Liszt Ferenc tér, a Nyugati pályaudvar és a Margit híd pesti hídfője. A blog szerint a Duna alatt gyalogos-aluljáró is létesülne, amelyen keresztül Újlipótvárosból a Margitszigetre lehetne átsétálni.

Mindehhez járulékos fejlesztések kapcsolódnának. A soroksári HÉV-et elterelnék a pesterzsébeti lakótelepek felé, és a vonalat Csepelen is meghosszabbítanák, hogy az utasoknak kevesebbet kelljen gyalogolniuk, mint ma. Ha pedig a Rákóczi és a Petőfi híd között megszűnne a felszíni vágány, a Nemzeti Színház környékén a Dunáig terjeszkedhetne a parkosított terület.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.