A fociakadémia után szakközépiskola is lesz Felcsúton

A fociakadémia után újabb létesítménnyel gazdagodik a nem egészen 1800 lakosú Felcsút: a Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola a mezőgazdaság és a vendéglátás-idegenforgalom területen kezdi meg a szakoktatást a következő tanévben.

Szakközépiskolát és szakiskolát indít szeptemberben a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a Fejér megyei Felcsúton – tájékoztatta Bányai György, a jogilag már bejegyzett iskola igazgatója szerdán az MTI-t.

A 2012/13-as tanévtől működő intézmény a mezőgazdaság és a vendéglátás-idegenforgalom területen kezdi meg a szakoktatást. A Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola szorosan kötődik a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiához, de nemcsak az ott labdarúgást tanuló fiataloknak kínál középiskolai képzést, hanem a környező településeken élő diákoknak is. Szeptemberben egy szakközépiskolai és egy szakiskolai osztály indul; az iskolát felmenő rendszerben töltik fel.

Bányai közölte, a négy évfolyamos szakközépiskolai képzés érettségi vizsgával zárul majd. Ezt követően egy szakképző év következik, amelynek végén mezőgazdasági technikus vagy vendéglős szakképesítést szerezhetnek a diákok. A három évfolyamos szakiskolai képzésben, a vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban szakács és pincér, a mezőgazdasági vonalon gazda szakképesítést szerezhetnek a tanulók. Hozzátette, várhatóan a diákok egyharmada lesz "akadémista", a többiek "kívülről érkeznek".

A létesítmény építését már megkezdték. A tervek szerint az intézményben a nyolc tanterem mellett nyelvi labor, informatikaterem, könyvtár is lesz. Az alagsorban kap majd helyet a vendéglátás-idegenforgalom gyakorlati óráihoz elengedhetetlen tankonyha, tanétterem és cukrászlabor. A mezőgazdasági szakirány gyakorlati foglalkozásait egy kéthektáros kertészetben és gyümölcsösben tartják, az állattartás fogásait a közeli Göböljáráspusztán sajátíthatják el a diákok. A testnevelés órákat az akadémia pályáin vagy a község sportcsarnokában tartják meg.

Letenyey Lajos (1822-1868), akinek az iskola a nevét viseli, Felcsúton született, földbirtokos, mezőgazdász és szakíró volt. Mezőgazdasági tanulmányokat folytatott Keszthelyen, majd a németországi Hohenheimben. Hazatérése után, 1853-ban felcsúti birtokain mintagazdaságot szervezett. Elméleti munkássága is jelentős, nevéhez fűződik a térség szőlészeti tájrajzának megírása. Hegyközségi törvényei egészen 1948-ig érvényben maradtak.

Amit a községről tudni érdemes

A Fejér megyei településnek a Wikipedia szerint 2010 januárjában nem egészen 1800 lakosa volt, tehát a viszonylag kisebb népességű községek közé tartozik. A község nem utolsósorban attól vált ismertté, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a gyermekkorát részben itt töltötte. S bizonyára kellemes emlékek fűzik Felcsúthoz, hiszen itt alapította meg a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát.

„Az alapító büszkeségével és izgalmával köszönöm lelkes támogatóinknak és partnereinknek is, hogy ebben az ideális környezetben és létesítményben, nemzetközi tapasztalatok felhasználásával létrejöhetett az akadémia, ahol a futballhoz igazított tantervvel, de emelt szintű nyelvtanulással, a sport jellemformáló erejét is használva fejlődhetnek legtehetségesebb fiataljaink. Mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak…”

- olvasható az akadémia honlapján a 2007. április 1-jén kelt köszöntő, amit bölcs előrelátással már Magyarország – és nem a Magyar Köztársaság – miniszterelnökeként jegyzett.

Felcsút 2009-ben az egy főre jutó havi jövedelem alapján a leggazdagabb magyarországi település volt valamivel több mint 171 ezer forinttal, megelőzve a főváros II, valamint a harmadik helyezett XII. kerületét. 2008-ban a község még csak a 336. helyen állt. A Heti Válasz tavaly decemberi cikkében kísérletet tesz rá, hogy kiderítse: mi – vagy ki – állhat a hirtelen gazdagodás hátterében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.