A Fideszről és az MSZP-ről is 'leperegnek' a frekvenciaügy vádjai

"Az újkori magyar médiatörténet egyik legnagyobb csinált balhéjának" nevezte Szijjártó Péter, a Fidesz vezető politikusa a Danubius és a Sláger rádió frekvenciájára kiírt pályázatok elbírálása után kibontakozott polémiát. A parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról alkotott véleménye összecseng az MSZP-ével: eltérő megfogalmazásban ugyan, de jogilag lényegében abszurdnak és antidemokratikusnak nevezték azt. Frissítve.

A jelek szerint a kormányzó szocialisták és a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz említésre méltónak sem tartja azokat a vádakat, melyek szerint a Danubius és a Sláger rádió frekvenciáját lényegében elosztotta egymás közt az MSZP és a Fidesz. Legalábbis erre utal a két párt vezető politikusainak egy-egy rövid megnyilvánulása. Így Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének azon kijelentése is, mely szerint az országos kereskedelmi rádiófrekvenciák odaítélése körüli polémia "az újkori magyar médiatörténet egyik legnagyobb csinált balhéja". A politikus minderről a Fidelitas pénteki budapesti médiakonferenciáján beszélt. Egyúttal kijelentette azt is: "demokráciához nehezen illő" Kóka János parlamenti vizsgálóbizottság-javaslata.

Mesterházy Attila, az MSZP-frakcióvezetője szerint is nehezen értelmezhető Kóka János javaslata a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására. A szocialista politikus azt mondta: az ORTT független médiahatóság, döntései szuverének; tevékenységébe nincs lehetősége és joga senkinek sem beleszólni. A szocialista politikus szerint az SZDSZ-frakcióvezetőjének javaslata olyan, mintha egy bírósági döntés megvitatására hoznának létre parlamenti vizsgálóbizottságot. Az MSZP a hétfői rendkívüli házbizottságon sem támogatja a testület létrehozását. Mesterházy Attila emlékeztetett arra, hogy erről már nyilatkoztak a héten.

Kóka János, az SZDSZ  frakcióvezetője pénteken nyílt levélben fordult Mesterházy Attila MSZP-s és Navracsics Tibor fideszes frakcióvezetőkhöz, akiktől azt  kérte: a hétfői rendkívüli házbizottsági ülésen pártjuk támogassa, hogy soron kívüli döntéshozatallal állhasson fel az országos rádiófrekvenciák elosztása körül kirobbant vitát tisztázó bizottság. A kérésnek előzménye, hogy a szerdai házbizottsági ülésen az SZDSZ ebben az ügyben már kérte a házszabálytól való eltérést. Akkor ezt az indítványt az MSZP elutasította, a Fidesz pedig nem nyilatkozott a szándékairól.

Kóka János nyílt levele szerint  nemcsak a Sláger és Danubius rádiói hallgatói, hanem általában a joguralmat és a sajtószabadságot féltő demokraták is felháborodtak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pártdelegáltjainak minapi döntésén. "Közkeletű az a feltételezés, hogy az Önök pártjai a színfalak mögött megállapodtak a rádiófrekvenciák elosztásáról" - írja Kóka János.

Az ORTT szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést  egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.

Szükség van a parlamenti vizsgálóbizottságra a rádiófrekvenciákkörüli viták tisztázására - jelentette ki Pető Iván SZDSZ-es politikus Szijjártó Péter nyilatkozatára reagálva. Közleményében emlékeztet arra, hogy a Fidesz kormányon nem engedte ennek az intézménynek a működését, és ezt a gyakorlatot folytatják, amikor őket is érintő ügyről van szó. "A parlamenti vizsgálóbizottság intézményét a demokráciában a parlamenti kontroll gyakorlására használják" -  fogalmazott a liberális politikus.

Az MDF szerint lesújtó bizonyítványt állít ki a magyar demokráciáról, hogy az ORTT elnöke a frekvenciadöntéssel kapcsolatos pártpolitikai befolyásra való hivatkozással volt kénytelen lemondani tisztségéről. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségének tagja pénteki  közleményében azt írta: a Fidesz és az MSZP frekvencia-paktumot kötött: az MSZP megszavazta a Fidesz pártrádióját, a Fidesz pedig az MSZP pártrádióját, s ezzel elvették az emberektől a zenét. Elég volt abból, hogy a Fidesz és az MSZP felosztja egymás között az országot. Elég volt abból, hogy a két párt rendre ott egyezkedik, ahol nem kellene: a fővárosi parkolásban, a Margit híd  felújítási költségeinek megduplázásában - fogalmazott.

A Jobbik közleményében úgy fogalmaz: a párt "nem hullat krokodilkönnyeket, amiért a liberális kultúramérgezés két szimbolikus bástyájának, a Sláger és Danubius Rádiónak műsorszolgáltatási jogosultságát az ORTT döntésének értelmében nem hosszabbították meg". Ugyanakkor aggodalommal látják a Fidesz és az MSZP hosszú évek óta tartó, háttéralkuk formájában működő nagykoalíciójának újabb példáját, ezúttal az SZDSZ "koncain való osztozkodást".

Majtényi: "Mindenki egye meg, amit főzött"

Majtényi László, az ORTT elnöke a Magyar Rádió 180 perc című  reggeli műsorában pénteken arról beszélt, hogy nem írja alá a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatának győzteseivel kötendő műsorszolgáltatási szerződést. Azt mondta, a szerződéskötést éppúgy nem obstruálja, mint a döntéshozatalt, mert azt gondolja, "mindenki egye meg, amit főzött"; "más kérdés, hogy én nem fogom azt a szerződést aláírni, de a testület bármelyik tagja aláírhatja" az ORTT nevében, a megállapodás érvényességéhez egy szignó elegendő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.