A Fidesznek 'átlátható volt' a frekvenciapályázat

Átlátható, nyílt pályázati eljárásban ítélte oda az országos kereskedelmi rádiós frekvenciák használati jogát a médiahatóság - áll az ORTT Fidesz-delegáltja, Szalai Annamária közleményében, melyben az amerikai képviselőház e tárgyban hozott határozatát kommentálja.

"Az amerikai képviselőház a gazdasági lobbitevékenység szokatlan formáját választotta, amikor határozatot hozott a magyarországi független médiahatóság döntésének elítélésére. Kultúrtörténeti érdekességnek tartom, hogy ezt a kongresszusi határozatot egy olyan országban adták ki, ahol törvény tiltja, hogy külföldi cég húsz százaléknál nagyobb részesedést szerezhessen egy amerikai rádióban. Kerestem a határozat erkölcsi alapját, de ennek ismeretében nem igazán találtam" - fogalmaz közleményében az Országos Rádió és Televízió Testületbe a Fidesz által delegált Szalai Annamária.

Szerinte az ORTT átlátható, nyílt pályázati eljárásban ítélte oda az országos rádiós frekvenciák (a Sláger és a Danubius - a szerk.) használati jogát, s a testület az egyetlen jogszerű döntési lehetőséggel élt, amikor az előre meghirdetett értékelési szempontok szerinti legjobb ajánlatot benyújtó pályázókat nyilvánította nyertesnek. Magyarország jogállam, ahol a hatósági döntésekkel - így az ORTT pályázati döntéseivel - szemben is bírói jogorvoslattal lehet élni.

Az ORTT október végén ítélte oda a következő hét esztendőre a két országos kereskedelmi rádiós jogosultságot; a két korábbi jogosult - köztük az amerikai Emmis által tulajdonolt - Sláger Rádió Zrt. sem nyert. Az amerikai törvényhozás alsóháza, a képviselőház nem kötelező érvényű határozatban ítélte el helyi idő szerint kedden a frekvenciadöntést; a 915-ös határozatott, amely a "Magyarország ösztönzése a jogállamiság tiszteletben tartására, a külföldi befektetők tisztességes kezelésére és a szabad, független sajtó előmozdítására" címet viselte, 333 igen szavazattal 74 ellenében fogadták el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.