A fideszes képviselők 60 százalékkal emelnék saját tiszteletdíjukat

Hajdúhadház önkormányzati képviselői azt tervezik, hogy havi 77 ezer forintról 123 ezerre emelik a tiszteletdíjukat, miközben a városuk költségvetése több száz milliós hiánnyal küzd. A fideszes polgármester begurult.

A fideszes többségű hajdúhadházi városi képviselő-testület a legközelebbi ülésén egy olyan előterjesztést kíván megtárgyalni, amelynek értelmében 60 százalékkal növekedne a képviselő-testületi tagjainak tiszteletdíja.

A Hajdú-Bihari Napó információi szerint a képviselők azt tervezik, hogy 77 ezerről 123 ezer forintra emelik meg a saját tiszteletdíjukat. Az erről szóló javaslatot a napokban megtárgyalta és támogatta a testület illetékes bizottsága, amelynek elnöke – Kiss Sándor Mátyás – ugyancsak a Fidesz színeiben került be a testületbe.

Az ügy további érdekessége, hogy a megyei lap információi szerint Csáfordi Dénes, Hajdúhadház fideszes polgármestere nem támogatja az előterjesztést, sőt őt állítólag nem is tájékoztatták a tervről. Igaz, a fideszes képviselők a következő testületi ülésen az ő voksa nélkül is megszavazhatják a javaslatot. Csáfordi azt mondta a lapnak: dühös a képviselőtársaira.

A Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadház önkormányzatának költségvetése egyébként komoly hiánnyal küzd: a tavalyi büdzsé bevétele 3,7 milliárd forint volt, a kiadás azonban 4,1 milliárd, a költségvetés hiánya meghaladta a 372 millió forintot.

Az üggyel kapcsolatban kerestük Csáfordi Dénest, a polgármesteri hivatal sajtósa későbbre ígért tájékoztatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.