A Fideszben is ejtenék Schmittet, felkészül Vizi E. Szilveszter

Nem tudtak a Magyar Nemzet cikkéről előre kormányzati és fideszes forrásaink, de egyetértenek – mondták el többen is lapunknak. Ez azt jelenti, hogy Schmitt Pál kezét elengedheti a kétharmados többség. Úgy tudjuk, a Fideszben már a leggyorsabb és Schmitt számára legkevésbé fájó jogi megoldást keresik az államfőcserére. Ha erre sor kerül, akkor a jelek szerint külügyminiszterét nem adná Orbán, mégis lenne jelölt.

"A helyzet egyértelmű, Schmitt Pálnak le kell mondania a köztársasági elnöki posztról, ha délután a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja a doktori címétől" – immár fideszes politikusok is így kommentálták a doktori tanács döntését.

A lapunk által megkérdezett kormánytagok is egyetértettek ezzel, volt, aki úgy fogalmazott: "sokkal előbb le kellett volna mondania Schmitt Pálnak". Kérdésünkre, hogy a plágiumügy mely fázisában, a politikus úgy válaszolt: nem lehet eseményhez kötni, de tegnap az egyetemi bizottság jelentésének az ismeretében Szöulban mindenképpen az utolsó pillanat volt, amikor még méltósággal vonulhatott volna vissza.

A lapunk által megkérdezett kormánypártiak kivétel nélkül egyetértettek a Magyar Nemzet által ma megjelentetett szerkesztőségi vezércikkel, melyet – tudomásuk szerint legalábbis – a lap úgy publikált, hogy nem kapott semmilyen előzetes jelzést a Fidesz részéről. Volt olyan fideszes honatya, aki idézte is a cikk mondatait.

– A Fidesz, amikor azt a közleményt adta ki, hogy lezártnak tekinti az ügyet, a maga részéről a lemondás ellen foglalt állást. Azzal pedig, hogy Réthelyi visszaküldte az egyetemnek a borítékot felbontatlanul, a kormány részéről is jelezték, nincs az üggyel további tennivaló. De olyan nagy volt a jobboldalon az elvi felháborodás, és a tudományos körök részéről is a nemtetszés, hogy a botrány parttalanná kezdett válni. És már nem "csak" a köztársasági elnöki intézményt rombolja a plágiumügy, hanem Magyarország tekintélyét is, a magyar tudományos fokozatok hitelét –magyarázta egyik forrásunk. 

Az egyik kormányzati szereplő lapunknak azt valószínűsítette: ha le is kell mondania Schmitt Pálnak, nem hiszi, hogy Martonyi János költözne a Sándor-palotába. Orbán Viktornak ugyanis szüksége van külügyminiszterére. A kormányoldalon nagyobb esélyt adnak Vizi E. Szilveszternek, az MTA volt elnökének – mondták munkatársunknak.

Schmitt Pál ma érkezik haza Szöulból. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy lemondja-e a holnapi szereplését egy, az Országházban tartandó nyilvános konferencián.

Ha Schmitt lemond, Vizi E. Szilveszter követheti az államfői poszton?
Vizi E. Szilveszter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.