A Fidesz szerint a baloldal követett el törvénysértést Baján

A Fidesz szerint a múlt heti bajai időközi önkormányzati választásokkal kapcsolatos nyilvánosságra került bírósági jegyzőkönyv éppen azt igazolja, hogy a baloldal követett el törvénysértést.

A nagyobbik kormánypárt szerint ugyanis a volt bajai szocialista polgármester saját bevallása szerint is egész nap a szavazókör bejáratánál próbált nyomást gyakorolni a szavazópolgárokra.

A közlemény szerint a bajai vereség után "itt lenne az ideje, hogy a vereségébe beletörődni képtelen bukott baloldal két hete tartó szánalmas magyarázkodás helyett, levonja a tanulságokat arról, hogy a választók se külön-külön, se együtt nem kérnek belőlük".

Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt arról: a Fidesz vezetői nyilatkozataikban gyakorlatilag beismerték, hogy két héttel ezelőtt csaltak a bajai választáson és 2014-ben is ilyen eszközökhöz akarnak nyúlni.

Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton döntött úgy, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben. A végzés szerint kampánycsend-sértés történt, a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.