A Fidesz Simon Gábor millióiról: mikor, kitől és miért?

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának holnapi ülésén válaszolhat Simon Gábor, az MSZP volt vezető politikusa arra a kérdésre, hogy miképpen tett szert az osztrák bankszámlán kamatoztatott millióra.

- Mikor, kitől és miért kapta a vezető baloldali politikusként dolgozó Simon Gábor a bécsi bankszámlán szereplő több száz millió forintot? - tette fel a kérdést Rétvári Bence, a KDNP alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence szerint ugyancsak tisztázásra vár, hogy az összegnek volt-e köze ahhoz, hogy Simon Gábor jelentős szerepet töltött be az MSZP-ben és a Gyurcsány-kormányban, illetve jobbkeze volt Mesterházy Attilának.

Hétfőn, az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén lehetősége nyílik válaszolnia Simon Gábornak erre, vagyis a Simon-ügy még csak most kezdődik - tette hozzá a kormánypárti politikus. Közölte: Magyarországon 10 millió embert érdekel, hogy Simon Gábor vezető magyar politikusként milyen minőségében kapott ilyen összeget és az miért nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. Ebben a helyzetben Simon Gábornak is érdeke a történtek tisztázása - mondta Rétvári Bence.

Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke elmondta, hogy két eljárás indult a Simon-ügyben: egy vagyonnyilatkozati, illetve egy, a képviselő mentelmi jogával összefüggő eljárás. Utalt arra, a bizottság elnökeként már felszólította a képviselőt a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok kijavítására, amire szerdáig van lehetősége. Ugyanakkor hétfőn dönt arról a mentelmi bizottság, hogy adócsalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt, a legfőbb ügyész kérésére felfüggesszék-e a honatya mentelmi jogát.

Az Országgyűlés mindkét eljárás esetében a bizottság javaslata nyomán mondhatja ki egyrészt a képviselő esetében az összeférhetetlenséget, illetve függesztheti fel a mentelmi jogot - tette hozzá a bizottság elnöke.  Hangsúlyozta, Simon Gábor már február 6-án, csütörtökön jelezte telefonon, hogy személyes konzultációt kér tőle. Erre a bizottság hétfői ülésén kívánnak lehetőséget adni számára.

Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: ha Simon Gábor a már jelzett szándékának megfelelően február 12-én, szerdán lemond képviselői mandátumáról, akkor mindkét ügyet lezárják. Rubovszky György megjegyezte ugyanakkor, számára az eltelt idő kétségessé teszi Simon Gábornak azt a védekezését, hogy jóhiszeműen hibázott a vagyonnyilatkozat kitöltésekor, ugyanis a bankszámlát 2008-ban nyitotta.

Simon Gábor, az MSZP eddigi elnökhelyettese február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Erről azt követően döntött, hogy sajtóhírek jelentek meg arról: 240 millió forintnak megfelelő eurót és dollárt tart egy ausztriai bankszámlán, és az összeget nem tüntette fel képviselői vagyonnyilatkozatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.