A Fidesz ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta

A Fidesz-propaganda szemernyit sem változik, a "Gyurcsány-Bajnai korszak" és a "bukott baloldal" paneljeit nem látják kopottnak, tovább csökken az adó és a rezsi, nőnek viszont a bérek és a nyugdíjak. Fidesz-szóvivői start 2014-ben.

A Gyurcsány-Bajnai-korszakkal ellentétben 2014. január elsejével nem nőnek, hanem ismét csökkennek az adók és a rezsi is, valamint nőnek a bérek és a nyugdíjak is - mondta Zsigó Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz szóvivője azt mondta, az előző, baloldali kormányok alatt január elsején rendre nőtt a gáz, az áram, valamint a távhő ára. A kormánypárti politikus szerint a baloldali kormányok "a családokon és a munkavállalókon hajtották be saját alkalmatlanságuk árát".

Ezzel szemben a kormányváltás óta már a negyedik alkalommal csökken az adó, illetve a rezsi január elejével, illetve nőnek a bérek és a nyugdíjak - tette hozzá Zsigó Róbert.

Hangsúlyozta: mindezt a kormány úgy érte el, hogy nem vett fel hitelt, sőt az előző kormányok által felvett IMF-hitelt is visszafizette. Szavai szerint a kormány pénzügyileg stabilizálta az országot, és tartós növekedési pályára állította a gazdaságot.

Szerinte a "bukott baloldal" ezt veszélyezteti, hiszen az ellenzéki pártok abban egyetértenek, hogy adó- és rezsiemelést szeretnének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.