A Fidesz kiáll Domokos László mellett

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja kiáll Domokos László országgyűlési képviselő mellett.

A frakció sajtóosztálya ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy szerdán az LMP felszólította a kormányt, vegye komolyan a miniszterelnök által meghirdetett, "nihilizmus és cinizmus" elleni harcot és alaposan fontolja meg Domokos László kinevezését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) élére.

Az LMP parlamenti frakciójának szerdai közleménye felidézte, hogy a sajtóban napvilágra került több olyan információ, melyek szerint Domokos László sem képviselőként, sem megyei vezetőként "nem gazdálkodott felelősen". Szarvasi egyéni képviselőként "legalábbis sajátosan értelmezte" a lakhatási támogatás igénybevételének lehetőségét - ismertették.

Domokos Lászlónak, vagyonbevallása szerint, Budapesten és a Szarvashoz közeli Békéscsabán is több ingatlana van, a havi kétmillió forintos megyei közgyűlési elnöki fizetése mellett havi másfél millió forint jutalmat is megszavazott magának. A Békés megyei közgyűlés elnökeként részt vett azokban a "kétes kötvénykibocsátásokban", melyeket az ÁSZ vizsgálata jogsértőnek talált.

Mint a Fidesz közleményében ismertette, Domokos László állandó lakóhelye nem az egyéni választókörzetében, a szarvasi székhelyű, Békés megye 5. számú választókerületben található, ezért a képviselőt megilleti az 1990 évi LVI., az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény szerinti lakhatási támogatás.

Hangsúlyozták, hogy a képviselő az őt megillető támogatást a törvényben meghatározottak szerint használta fel. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja ezért kiáll Domokos László országgyűlési képviselő mellett - olvasható a közleményben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.