Hatvanegy szavazat döntött Baján

A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba 46,9 százalékos eredménnyel nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben vasárnap tartott időközi választást - közölte Papp Zoltán, a helyi választási iroda vasárnap.

Második helyen Teket Melinda, baloldali pártok, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, a jobbikos Markó György lett a harmadik, az LMP-s Ikotity István a negyedik. A Fidesz jelöltjére 467-en voksoltak, míg a három baloldali párt közös jelöltje 406 szavazatot kapott. A Jobbik jelöltje Markó György, a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje Ikotity István 4 százalékot ért el.

A választókörzet szavazásra jogosult polgárainak 34 százaléka, 996 ember élt szavazati jogával, illetve adott le érvényes szavazatot. A szavazatok összeszámolása azért húzódott el, mert az egyik szavazókörben többször újraszámolták a voksokat.

A Fidesz sajtóirodája vasárnap este a bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás után közleményben tudatta: Kovács Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a választást, az ellene és Zsigó Róbert fideszes polgármester ellen indított "aljas lejárató kampány ellenére". Úgy fogalmaztak: "sem együtt, sem külön-külön nem kérnek a választók a bukott baloldalból". A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy közös jelölt elbukott. Ez egyértelmű üzenet a baloldalnak, az emberek nem kérnek azokból, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.

Az MSZP szerint jelentősen javított a demokratikus ellenzék jelöltje a 2010-es választási eredményen Baján, míg a Fidesz jelentősen rontott - közölte Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnap este. Hozzátette: a Fidesz durva kampányával jelentősen rontott 2010-es eredményein, az akkori közel hatvan százalékos támogatottsága most harmincegynehány százalékra apadt. Míg az MSZP jelöltjének 22 százalékos támogatottsága 30 százalék felé nőtt - fejtette ki. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy a Fidesz jelentősen rontott, a demokratikus ellenzék pedig jelentősen javított a választási eredményeken.

A Demokratikus Koalíció szerint az eredmény igazolja: teljes ellenzéki összefogás esetén van esély "a Fidesz-rezsim elzavarására". Gréczy Zsolt, a DK szóvivője vasárnap este az MTI-nek küldött közleményben azt írta, hogy a 2010-es, közel negyven százalékos különbségű fideszes fölény alig pár százalékosra zsugorodott egy erősen jobboldali körzetben. A közleményben az áll, hogy a hírek szerint a Fidesz egy körzetből állítólag utaztatta a szavazókat, azaz felmerülhet a csalás gyanúja is. A DK tisztességes vizsgálatot vár a választási bizottságtól - tette hozzá a szóvivő.

Az MSZP, a DK és az Együtt-PM megítélése szerint olyan események történtek, amelyek döntően befolyásolták a végeredményt: aktivistáik és megfigyelőik több gyanús jelenségre hívták fel a figyelmet. Ezek között olyan súlyúak is voltak, amelyek - megítélésük szerint - döntően befolyásolhatták, torzíthatták a szavazás eredményét - tették hozzá. Hangsúlyozták: annak érdekében, hogy ne születhessen olyan végeredmény, amely a bajaiak többségének akaratával ellentétes, beadvánnyal fordultak a választási bizottsághoz. "A választást lezártnak csak akkor tekintjük, ha ezt a beadványt - tisztességes és törvényes eljárás során - bírálták el" - jelentették ki.

Az időközi választást azért kellett tartani, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde, a Fidesz-frakció vezetője 2013 májusában meghalt.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.