A Fidesz gőzerővel készül az elszámoltatásra

A fideszes Balsai István a Demokratának, Kövér László pedig a Heti Válasznak nyilatkozott "a hatalom elszámoltatásáról". Orbán Viktor már március végén "fenyegető" üzenetet küldött Gyurcsány Ferencnek.

- Nem csak Gyurcsány és miniszterei elszámoltatásáról beszélek. Azon kis csinovnyikokéról is, akik most, az utolsó néhány hónapban olyan szerződéseket kötögetnek, amelyekkel reményeik szerint hosszú évekre bebetonozzák haverjaikat a fincsibe - nyilatkozta a Heti Válasznak Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke. Az újság felvetésére, hogy "Börtön? Vagyonelkobzás? Közéletből való kizárás?", Kövér így válaszol: "Nyilvánvalóan lesznek ügyek, amelyek elévülnek, olyanok is, amelyek bizonyíthatóak, de konkrét személyekre nem lehet ráhúzni őket. Van, ami nem jogellenes, de gazemberség. Ezekről egytől egyig leltárt kell készíteni, és az emberek elé tárni a neveket."

Balsai érzékeli a várakozást

Kövér László
Kövér László

Szintén a "jelenlegi hatalom" elszámoltatásáról beszél Balsai István, volt MDF-es, ma Fideszes képviselő, az Antall-kormány igazságügy- minisztere. A Demokrata című jobboldali hetilapban "Gyurcsány is bűnhődni fog" című cikkben Balsai többek között azt állítja: érzékeli a "várakozást" a közvélemény részéről a "jelenlegi hatalom elszámoltatására".

Balsai a vele készült interjúban kijelenti: "nekünk kötelességük lesz ennek eleget tennünk". Hozzáteszi: "A 2006 őszén, főleg október 23-án történt bűncselekmények tekintetében a rendőri vezetőket és azokat a parancsnokokat, akik lehetővé tették a rendőröknek az azonosító szám nélküli brutalitásokat, felelősségre fogjuk vonni. Ennek a választások után nem lesz akadálya, ezt meg tudom ígérni."

Ezen túl Balsai további "vizsgálatokat" is kilátásba helyez az elmúlt időszak baloldali kormányzati időszakára vonatkozóan: " Meg kell vizsgálnunk, mi minden történt itt a nyolc év alatt. Gondolok elsősorban a nemzeti vagyon állapotára és a felelőtlen eladósodásra. Könnyen lehet, hogy ezeknek az ügyeknek a végigvitele is büntetőeljárásokat von majd maga után. Ezt jól tudják az érintettek, ezért ragaszkodnak foggal-körömmel a hatalomhoz".

Bárándy: nagyon rossz üzenet

Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos elnökségének tagja szerint Balsai István kijelentéséből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz hatalomra kerülése esetén szeretné az igazságszolgáltatást maga alá gyűrni, és gyakorlatilag politikai megrendeléseket adna a volt kormánypárti politikusokkal szembeni büntetőeljárásokra.

A képviselő szerint nagyon rossz üzenete van ennek a nyilatkozatnak, hiszen a hatóságoknak kormánytól és kormányváltástól függetlenül mindenkor a jogszabályok szerint kell eljárniuk. Úgy vélte, érdemes lenne az igazságszolgáltatás szereplőinek egy ilyen kijelentést kikérniük maguknak.

Mint mondta, büntetőeljárást akkor lehet és kell indítani, amikor a bűncselekmény alapos gyanúja felmerül, a büntetőeljárási törvényben meghatározott módon, nem pedig politikai megrendelésre, és semmiképpen sem egy kormányváltáshoz kötődően.

Bárándy Gergely szerint azokat a politikusokat, akik bűncselekményt követtek el, szigorúan felelősségre kell vonni. Utalt arra, hogy ilyen eljárások folyamatban vannak most is - jobboldali politikusokkal szemben éppúgy, mint szocialistákkal szemben.

Fenyegető üzenet Gyurcsánynak Orbántól

Orbán Viktor már március végén "fenyegető" üzenetet küldött Gyurcsány Ferencnek - noha a nevét nem ejtette ki -, amikor is az ELTE Központi Könyvtárának a dísztermében a Jövőkép kötet bemutatóján arról beszélt: mélyreható változás kell a politikusok világában is, valóban változásra van szükség a politikai felelősségvállalás területén.

- Az nem folytatható, azzal a gyakorlattal szakítani kell, hogy a politikusoknak csak kiváltságaik vannak, felelősséget pedig nem vállalnak semmiért. Ma ez a helyzet - tette hozzá a Fidesz elnöke, s úgy folytatta: az lehetetlen, hogy az ország vezetőin nem kérhető számon az, amit tettek. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy azok, "akik becsapnak, tönkretesznek egy országot", a végén szépen, következmények nélkül visszavonulhassanak az üzleti életbe, s éljék a világukat. "Na ez, elfogadhatatlan" - jegyezte meg Orbán Viktor.

"Némi jogászi munka kell"

A Fidesz elnöke szerint a felelősség helyreállítása "némi jogászi munkét igényel, meg kell teremteni a jogi kereteit" a felelősségrevonásnak.

- Az esküszegés ma Magyarországon a miniszterelnök esetében köznapi gyakorlat, holott amikor a hivatalt vállalta esküt tett az ország-világ színe előtt. Utána perdig ki lehet állni, és el lehet mondani jogi következmények nélkül, hogy a valóságban az ellenkezőjét cselekedtem az eskünek, például hazudtam, megtévesztettem, félrekormányoztam, vagy nem is kormányoztam. És ennek még egy önbevalló nyilatkozat után sincs jogi következménye! - adott hangott felháborodásának Orbán Viktor, aki világossá tette: a következő kormánynak ki kell vizsgálnia minden jogsértést, amit politikusok követtek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.