A Fidesz fiataljai nyertesnek érzik magukat

A Fidelitas szerint a jelenlegi kormány tevékenysége nyomán a fiatalok a következő négy év nyertesei lehetnek.

A kormány minden szakpolitika területén a feltörekvő nemzedék helyzetének javítására törekszik azért, hogy a következő négy év nyertesei a fiatal generációk lehessenek - mondta Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Ágh Péter hangsúlyozta: a fiatalok kilátástalan helyzetbe kerültek az elmúlt nyolc évben, sokan közülük ezért a külföldre költözés lehetőségével is komolyan foglalkoztak.

Magyarországnak azonban az elmúlt fél évben ismét olyan vezetése lett, amely elérhető közelségbe hozza a belföldi munkavállalást, valamint biztosítja a fiatalokat arról, hogy érdemes családot alapítani és gyermekeket vállalni - mondta a kormánypárti politikus.

A Fidelitas vezetője kijelentette: az új adórendszer a családoknál tartja a kereset nagyobb részét, amely így a gyereknevelésre fordítható. A generációk közötti összefogást erősítheti a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége, míg a gyermekgondozási segély 3 évre hosszabbításával az anyák nagyobb szabadság mellett dönthetnek a munkaerőpiacra való visszalépés időpontjáról - fejtette ki Ágh Péter.

Hozzátette: az egyetemisták és főiskolások minden eddiginél alacsonyabb, 8,5 százalékos kamat mellett vehetnek fel diákhitelt, míg a fiatal orvosokat a hiányszakmákban magasabb bérezést garantáló új rezidensrendelet segíti.

A politikus elmondta továbbá, hogy a jövőben a 35 év alatti fiatalok lakásvásárlása is könnyebb lesz azáltal, hogy az érintettek részletfizetést kérhetnek az ingatlant terhelő illetek megfizetésére.

Ágh Péter szerint a kormány - korábban nem megszokott módon - a mezőgazdaság területén is gondol a fiatalokra, a szaktárca ugyanis tavaszig egy vidékfejlesztési életpálya modellt kíván kidolgozni a fiatal gazdáknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.