A fiatalok 80 százaléka szerint nem éri meg becsületesnek lenni

A magyar fiatalok szerint a becsületesség fontos, de nem kifizetődő tulajdonság ma Magyarországon – derült ki a Transparency International Magyarország és a Kutatópont ma megjelent közös felméréséből.

A kutatás alapján a magyar fiatalok 80 százaléka szerint, sokkal jobban boldogulnak manapság azok az emberek, akik készek hazudni, csalni, lopni, mint azok, akik becsületesen élik életüket. A 15–29 éves fiatalok többnyire elutasítják a korrupciót, azonban a gazdasági kilátástalanság legtöbbször felülírja morális elveiket, így egy jó egyetemre való bejutás vagy jó állás reménye vonzóbb számukra, mint tisztességesnek maradni. 

A megkérdezett fiatalok 90 százaléka szerint a korrupció jelen van a politikai életben, 84 százalékuk véli úgy, hogy korrupció tapasztalható az üzleti szektorban is. Ez utóbbi szektor megítélése igen rossz, a válaszadók 70 százaléka úgy véli, az üzleti tevékenységek során a felek gyakran vagy mindig kenőpénzt fizetnek, illetve fogadnak el. 

A szektorokat tekintve az államigazgatást, az üzleti szektort és az egészségügyet tartják a legkorruptabbnak, mely eredmény egybecseng a TI 2010-ben megjelent Globális Korrupciós Barométerével, amely az állampolgárok korrupcióval kapcsolatos tapasztalatait méri, és amely szintén ezen szektorokat jelölte meg a legkorruptabbnak.

A 15–29 éves fiatalok legtöbb esetben a munkaerőpiacon találkoznak korrupcióval, a válaszadók 39 százaléka találkozott olyan esettel, amikor egy állás megszerzése során ismerős, barát vagy rokon részesült előnyben a többi jelölttel szemben. 

A politikusok rendkívül alacsony népszerűségnek örvendenek a magyar fiatalok körében, ugyanis a válaszadók 90 százaléka gondolja úgy, hogy nem mutatnak jó példát, egyáltalán nem tartják a politikusokat követendő példának. Úgy vélik, leginkább a családtól, a barátoktól és a tanároktól számíthatnak jó példamutatásra. 

A válaszadók többsége úgy véli, hogy a fiataloknak fontos szerepet kellene játszaniuk a korrupcióellenes küzdelemben (ugyanis a felnövő generációnak később komoly véleményformáló ereje lesz), azonban úgy érzik, hogy manapság nem tudnak élni ezzel az eszközzel, mivel senki se veszi őket komolyan. A válaszadók negyede jelentené csak mindössze, ha korrupciós esettel találkozna, mondván a bejelentésnek úgysem lenne hatása, illetve félnek a következményektől. 

„A fiatalokat oktatni kell arra, hogy maguk lépjenek fel a korrupció ellen, és ne fogadják el a jogsértéseket, éppen ezért szükséges a korrupcióellenes oktatás iskolai keretek közé emelése” – mondta Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.