A DK díjat ajánl a választási csalás leleplezéséért

A választók fenyegetésére, lefizetésére számít a DK a megismételt önkormányzati választáson Baján, ezért nyomravezetői díjat tűznek ki a csalások leleplezőinek.

A Demokratikus Koalíció (DK) százezer forintos nyomravezetői díjat ajánl fel azoknak, akik egyértelműen dokumentálni tudnak bármilyen, a bajai időközi választás megismételt fordulójához köthető csalást - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László.

A DK pártigazgatója azt mondta, olyan híreik vannak, hogy már ezen a héten megkezdődik a "fenyegetés, a lefizetés" Baján. A hozzájuk érkezett jelezések alapján - mondta - csütörtökön több fideszes országgyűlési képviselő is arra készül, hogy "helyben pressziót gyakoroljon" a választókra. Neveket nem mondott.


Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton úgy döntött, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben, mert kampánycsendsértés történt, a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra. A bíróság végzése arra nem utalt, hogy melyik politikai párt állhat a háttérben. A megismételt szavazás vasárnap lesz.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.