A Békemenet csak visszaélt a rendőrség nevével

A rendőrség senkit nem tájékoztatott a résztvevők számáról, még a Békemenetet sem.

Félmillióra becsülték az október 23-i békemenet résztvevőinek számát a szervezők, és ezt a számot az Echo TV már rendőrségi információkra hivatkozva közölte. Belügyi források viszont határozottan leszögezték, hogy a rendőrség sem korábban, sem most nem tett közzé ilyen becsléseket, mert ezt nem tekinti feladatának. Kizártnak tartják tehát, hogy a demonstráció szervezői bárkitől hivatalos adatokhoz jutottak volna.

Az óvatosság érthető, hiszen a 2002 áprilisában tartott Fidesz-nagygyűlésen éppen rendőrségi becslésekre hivatkozva jelentették be, hogy „már másfél millióan vagyunk”.

A két választási forduló között tartott demonstráción akkor a résztvevők száma ennek a tizedét sem érte el. Ezt támasztja alá Orbán Viktor kormányfő, aki a tavaly januári békement után videoüzenetében elmondta: „én személyesen részt vehettem (...) a rendszerváltás minden nagy tömegmegmozdulásában... A legtöbben talán az 1956-os forradalom áldozatainak újratemetésén gyűltünk össze. Lehettünk úgy kétszázezren”.

Az első – Orbán Viktor „megmentésére” szervezett – békemenet után egyébként a Belügyminisztérium közleményt adott ki, amely szerint „emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett”. Akkor azt is közzétették, hogy a résztvevők négyszázezren lehettek. Most ezt a „rekordot” biztosan nem sikerült megközelíteni, mert az október 23-án készült felvételek alapján úgy becsülhető, hogy a Hősök terén valószínűleg kétszázezren sem voltak. 

Egy rendőr figyeli a Békemenet átvonulását a Nyugati előtt. Beavatkozni egész nap nem kellett sehol
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.