A köcsögözők visszavágtak

30 ezer forintra megbírságolta a debreceni rendőrség azt az egyetemistát, akinek feljelentése nyomán éppen ebben az ügyben nyomoz az ügyészség. A történetben szerepel még egy egy hónappal korábbi dátummal kapott határozat.

„Jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség és személyazonosságának igazolásával kapcsolatos kötelességének megszegése szabálysértés" miatt 30 ezer forintra bírságolta a Debreceni Városi Rendőrkapitányság B. K. végzős debreceni egyetemistát, aki – mint arról korábban hírt adtunk – jogtalan fogva tartásért feljelentette az őt szerinte jogszerűtlenül és elfogadhatatlan stílusban igazoltató, megbilincselő, majd órákon keresztül minden ok nélkül fogva tartó rendőröket.

Az ügyben eközben B. K. jogi képviselőjének, Nyári Péter ügyvédnek a feljelentése nyomán ismeretlen tettesek (minden bizonnyal az intézkedő, s egyben a fenti bírság kiszabásához adatokat szolgáltató rendőrök) ellen bántalmazás hivatalos bűncselekmény gyanújával nyomoz az ügyészség.

Természetesen szó sincs semmiféle bosszúról a rendőrség részéről – bár Nyári Péter védencének erről más a véleménye. A szabálysértési bírságot kiszabó határozatot ugyan pár nappal az után postázták B. K.-nak, hogy lapunk megírta a történetét, ám azt már április 27-én papírra vetették és aláírták, csak éppen május 21-ig nem postázták. Feltehetőleg az ügyészségi nyomozás majd azt is tisztázza, hogy mire várt a debreceni rendőrség majd egy hónapig.

Az eset április közepén történt. B. K. végzős debreceni egyetemista a pályaudvarra sietett, amikor a rendőrök „intézkedés alá vonták”. Igaz, a „gyere ide, köcsög” felszólítás nem felel meg a szabályzatnak, amely szerint az intézkedés megkezdése előtt a rendőrnek a napszaknak, s az intézkedés alá vont személy korának és nemének megfelelően kell köszönni. B. K. így is eleget tett a rendőri felszólításnak, és átadta iratait. És ekkor megszólalt az egyik járőr adóvevője.

A rendőrök jó hangulatban beszélgettek telefonon valakivel, mintha B. K. ott se lett volna. Ő azonban sietett volna, ezért megkérdezte, hogy sokáig tart-e még az „intézkedés”. „Siet? Ne siessen! Ha el mer mozdulni innen, amíg én azt nem mondom, hogy elmehet, eljárást indítok ön ellen jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenállásért” – mondta az egyik rendőr, majd folytatta, amit elkezdett, de nem B. K. igazoltatását.

Azonban B. K. csak türelmetlenkedett, ezért megragadták a karját, és „előállították” a pályaudvari őrsre. Bár az egyetemista szerint egyszerűen berángatták oda. Félúton megálltak, és az egyik rendőr – állítása szerint B. K. kifejezett kérésére, merthogy kínos lett volna számára, ha csak úgy, az ingénél fogva rángatják végig a pályaudvaron – megbilincselte az igazoltatottat.

A rutinszerű igazoltatás délelőtt 11 óra közül kezdődött, de B. K. csak kevéssel este nyolc előtt hagyhatta el a rendőrség épületét, igaz, közben még orvosi ellenőrzésre is elvitték.

Nyári Péter lapunknak elmondta, hogy panasszal él a rendőrség 30 ezer forintos bírságot kiszabó határozatával szemben, s ha a panaszt a rendőrség elutasítja, bíróságon kéri annak hatályon kívül helyezését. Nyári hozzátette: ügyfele, B. K. most már komolyan tart a rendőrség retorziójától, attól, hogy rászállnak, pusztán azért, mert nem hagyta szó nélkül, hogy – miközben ő sietett volna – az elvileg vele szemben intézkedő rendőrök más, láthatóan magánügyeket intéztek telefonon.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.