galéria megtekintése

Az emberek egyre betegedtek, de a kormány hagyta folyni a mérget

2 komment

K. Zs.

A Greenpeace szakemberei február közepén vettek talajmintát a Balmazújváros határában lévő veszélyeshulladék-lerakó mellől. Az eredmény még nem nyilvános, de a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség ma eljárást indított a mintavétel körülményeinek tisztázására.

A Greenpeace Magyarország által benyújtott talajvizsgálati eredmények alapján ma eljárást indított a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség – a zöldhatóság – a mintavétel módjának, körülményeinek és helyének vizsgálata, valamint az eredmények értékelési módjának tisztázása céljából a Balmazújváros határában lévő méregteleppel összefüggésben – értesült tudósítónk.

A kormányzati ígéret és a figyelmeztetések ellenére semmi nem történt
A kormányzati ígéret és a figyelmeztetések ellenére semmi nem történt
Konyhás István / Népszabadság

Mint ismert, a Balmazújváros-Lászlóháza határában lévő telepen a szétmállott hordókból a rendkívül veszélyes vegyi anyag akadálytalanul folyt a földre éveken át, s habár a zöldhatóság intézkedett, s megszüntették a szivárgást, kijavították a kerítést, megoldották a telep őrzését, a kiszóródott hulladékot pedig hordókba rakták, a méregteleppel kapcsolatos kormányzati ígéretek közül az elmúlt egy évben semmi sem valósult meg. 

 

Az ügyben mostanáig annak ellenére nem történt semmi, hogy Tiba Zoltán, Balmazújváros volt fideszes polgármestere már egy éve felhívta a figyelmet az átlagot meghaladó vérképzőszervi megbetegedésekre a városi fiatalok körében, Illés Zoltán volt környezetügyért felelős exállamtitkár pedig tavaly ígéretet tett, hogy kormányülésre előterjeszti a veszélyeshulladék-tároló ügyét.

A Greenpeace Magyarország szakemberei február közepén azért látogattak a helyszínre, hogy a mintavétel segítségével felmérjék a telep által okozott esetleges szennyeződés mértékét. Simon Gergely, a civil szervezet vegyianyag-szakértője érdeklődésünkre azt mondta, egy évvel ezelőtti méréseik szerint a telepen a megengedett határértéket sokszorosan meghaladta a króm, a kadmium és az ólom jelenléte, s félő, hogy ezek a fokozottan mérgező anyagok kijuthattak a telepről.

A mérgező hordók
A mérgező hordók
Konyhás István / Népszabadság

Mint mondta, az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest nem sok változás történt, azt pedig nem nevezné eredménynek, hogy műanyag hálót feszítettek ki a konténerek körül, hiszen az a háló nem akadályozza meg, hogy az oldószerszármazékok szennyezzék a levegőt.

A szakemberek többek között mintát vettek abból a Szeg-Híresházi csatornából, amely közvetlenül a telep mellett húzódik. A mintavétel eredményét az elmúlt napokban benyújtották a zöldhatósághoz, amely március negyedikén indított eljárást az ügyben. Az ügyintézési határidő az ilyen jellegű ügyekben általában három hét. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.