A „Vallásügyi Likvidáló Hivatalt” működtető bolsevista diktatúra március 21-e után persze már egyértelmű helyzetet teremtett. Zadraveczet letartóztatták, de nagyon gyorsan ki is szabadult, mert a francia megszállók gyűrűjében Szegeden a Tanácsköztársaság berendezkedni nem tudott.
Zadravecz nem értett egyet azokkal, akik azt vetették fel előtte, hogy „a nemzetiségeket nem szabad elnyomni”. Ő ezt prédikálta: „Testvéreim! Nekünk egy évezredes bűnünk van (...) a nemzetiségeket nem tudtuk átalakítani. Aki nem érzi jól magát, menjen Szerbiába, menjen Csehországba, menjen jogot kérni oda, ahol kap, de itt csak magyarnak van joga, nem internacionális bitangnak.” Az internacionalizmusról ez volt a véleménye: „Testvéreim, az igazságok, azok igenis internacionálisak. Azok mindenkié, töröké, magyaré, franciáé, angolé. Így vallás, szellem, tudomány szempontjából internacionalista vagyok. De dacára, hogy a nagy igazságok lehetnek mindenkié – a nemzeti, a magyar érdek – nem lehetnek mindenkié! Lehetek internacionalista tudásommal, vallásommal, de nem lehetek magyar meggyőződésemmel. (...) E magyar érdeket ápolom a milliók lelkében.” Az pedig minden eszközt szentesít: „minden alkalmat és eszközt meg kell ragadnunk... istenadta határaink visszaszerzésére”.
Ha az igazságok csak internacionálisak lehetnek, a nemzeti érdekek pedig nem lehetnek internacionálisak, abból csak az következhet, hogy a nemzeti érdek nem lehet igazság. Nem feleltethető meg világ- (világ!) nézeti igazságoknak, s ha a nemzeti érdek az abszolút, mely minden eszközt igazol, akkor minden általános emberi igazságon, értéken, erkölcsön át lehet lépni. Zadravecz 1919. május 7-én a pedagógusok ellenforradalmi gyűlésén világosan meghatározta az internacionális igazságok és a nacionális érdekek viszonyát: „Taszítsuk ki az internacionálé pedagógiát s csatlakozzunk erősen a nacionál-pedagógiához. (...) Mi Magyarországon nacionál-szocialisták, nemzeti szocialisták akarunk lenni.”
Zadravecz azt hirdette, hogy kétféle zsidó van, a hazafias magyar zsidó, aki ugyanúgy érez, mint a magyar, csak a hite más, meg a bevándorolt, akinek itt minden idegen és minden üzlet, akik „rávetették magukat e szerencsétlen országra, és mindenünkből kiszorítottak bennünket”.
Zadravecz hatalmas energiával és lenyűgöző szónoki erővel toborozta a Nemzeti Hadseregbe az embereket templomban, köztéren, kocsmában. Ő szentelte fel Prónay Pál tiszti különítményének a zászlaját. A szegedi ellenforradalmi központ jelentős részben a város zsidó polgárainak közreműködésével és anyagi támogatásával jött létre. Ennek érdekében együtt lépett fel Zadravecz és Löw Immánuel, a bölcs szegedi főrabbi.
A gvárdián ott volt az Antibolsevista Comitétől az Etelközi Szövetségig (az EX-ig) valamennyi titkos és féllegális, fajvédő, irredenta és antiszemita szervezetben. Az EX-ről később megírta, hogy legfőbb vezérelv volt ott a „teljes, minden vonatkozású zsidó- és szabadkőműves mentesség”. Úgy vélekedett ekkoriban, hogy ,,a végleges konszolidálás előtt a pogromot nem lehet kikerülni”.
Horthy Miklós politikailag meglehetősen tájékozatlan katonaként érkezett Szegedre. Politikussá nevelésében főszerep jutott Zadravecznek, akivel Szegeden szinte mindennap hosszú beszélgetéseket folytatott, s akihez nagyon közel került. Zadravecz lett a Nemzeti Hadsereg nagy prédikátora, s Horthy, amint átvette az ország vezetését, kineveztette őt a hadsereg tábori püspökévé.
Zadravecz beszédeiben gyakran hasonlította Horthyt Hunyadi Jánoshoz, önmagát pedig Kapisztrán Szent Jánoshoz. Ahogy azok ketten Szegedről mentek Nándorfehérvárra törököt verni, úgy ment ez az új páros a vörös Pestre vörösöket verni. Meg is jelent ekkoriban egy dicsőítő kiadvány Zadraveczről mint a szegedi Kapisztránról. Amikor Zadravecz hevesen szorgalmazta, hogy nevezzék ki Kapisztrán Szent Jánost az egész hadsereg hivatalos védőszentjének, nemcsak a szentkultuszt eleve elutasító protestánsok tiltakoztak, hanem a katolikus főpapok is, miután túlságosan nyilvánvaló volt a javaslat öntömjénező célzata.
1925-ben kitört a frankhamisítási botrány. Zadravecz ebben technikailag nem, de minden más vonatkozásban benne volt. Ő buzdította, eskette a hamisítókat, őrizte az okmányokat és értékeket, állítólag meg is áldotta a hamis frankokat. A bírósági eljárást megúszta, de a hivataláról le kellett mondania. A fajvédelem, az irredenta radikálisai a bethleni konszolidáció során átmenetileg háttérbe szorultak.
Zadravecz mindezt igen nehezen élte meg, és kiírta magából egy nem nyilvánosság elé szánt, keserű emlékiratban, mely évtizedekkel később a pártállami hatóságok kezébe került, és Zadravecz halála után, 1967-ben ki is adták a korra jellemző borzalmas és bornírt bevezető tanulmánnyal. Ez azonban a szöveg tartalmán nem változtat. Ebben írja büszkén: „Hát, igenis, kérem, mi frankot hamisítottunk. Istenemre mondom, a magyar irredenta javára s a legnagyobb ellenségünk, országunk megszállója, fosztogatója, hóhéra: a francia rovására.”
Hat évvel azután, hogy a tiszti különítményesek által elkövetett rablások, gyilkosságok, pogromok, terrorcselekmények már annyira lelepleződtek, hogy Bethlen Istvánnak is el kellett ismernie ezeket az országgyűlésben, Zadravecz határtalan lelkesedéssel ír a leghírhedtebb különítményesekről: „E különítményesek fejeivel, Prónay Pál és Ostenburg Gyula századosokkal még sokszor fogunk találkozni a magyar irredenta életben. Fogalommá lett mind a kettő. Prónay egyenesen rémmé, és e rémnek – Prónaynak – sokat, nagyon sokat köszönhet a magyar nemzeti megújhodás.”
Ezzel egy időben írja meg a püspök szentföldi élményeit. Ebben olvassuk a „siránkozó falnál” siránkozó zsidókról: „nagyon megrendített az ősi hitnek és nemzeti érzésnek e megnyilvánulása... És elszállt a lelkem... Látni szerettem volna lélekkel egy népet, mely elvesztette hazája nagy részét – a Kárpátok köveire borulva sírni.”
Amikor visszatérnek a Trianonban elcsatolt részek, Zadravecz is visszatér a közéletbe. Horthy kérésére a Társadalmi Egyesületek Szövetségének elnöke lesz, bejut a felsőházba, bonyolult viszonyba kerül Szálasi Nemzeti Szövetségével, de nem csatlakozik a „nemzetvezetőhöz”.
1944-ben részt vett a ferencesek zsidómentő tevékenységében és mentesítések kieszközlésében. A népbíróság utóbb ezt elismerte, enyhítő körülményként tekintetbe vette, miközben a Magyar Katolikus Lexikon nem tud róla.
|
Zadravecz István 1945-ben a bíróság előtt
Bauer Sándor |
1945-ben letartóztatják, 1947-ben szabadul. Internálják, 1951-ben kitelepítik. 1954-ben a földalatti Magyar Keresztény Nemzeti Párt vezetője lesz. A hatvanas évek elején, amikor megélénkült a vallásüldözés, a szemináriumból kirúgott kispapokat szentel fel. 1965-ben a zsámbéki plébánián hal meg.
1921. március 15-én, a sajtószabadság ünnepén a Vigadóban összegyűlt urak szenvedélyesen követelték a kormányzó és a miniszterelnök elé terjesztett határozatukban, hogy vonják ki a destruktív sajtót a sajtószabadság hatálya alól. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga nevében Wolff Károly lépett fel: „Tiltakozunk a destruktív sajtó aknamunkája ellen és követeljük a bűnösök megbüntetését, a sajtó megrendszabályozását, a sajtókamarák felállítását és annak megválogatását, hogy ki élhessen Magyarországon a sajtószabadság nagy kincsével.” Hozzá csatlakozott Zadravecz azzal, hogy bojkottálni kell a destruktív lapokat, és bojkottálni azt a magyart is, aki nem bojkottál!
„Az isteni igazságokat, a bölcs alaptörvényeket és a magánszemélyek becsületét nem veszélyezteti a szólásszabadság, mert az igazság mindig győz, ha egyenlőképp lehet tagadni és védeni” – állította az 1759-ben megjelent Gondolatok a polgári szabadságról szóló írásában Peter Forsskall, a sajtószabadság svéd úttörője. A művét nyomban betiltották, őt magát száműzték. Pár év múltán viszont Svédországban a világon először alkotmányos jogként rögzítették a szólásszabadságot. Forsskall ekkor már nem élt. Júliusban halt meg, és rá emlékezünk majd a júliusi Hóláncban.
