galéria megtekintése

A Volánnál is sztrájkolnának

2 komment

NOL

Az egyelőre sikertelen bértárgyalások miatt a BKV után a Volánnál működő szakszervezetek is bejelentették: sztrájkbizottságot alakítottak. Azt viszont egyelőre nem tudni, mi lehet egy esetleges munkabeszüntetés következménye, mert a hatályos szabályok szerint a járatok nagy részét mindenképpen el kell indítani.

Hivatalosan is bejelentette a munkáltatónak a sztrájkbizottság megalakítását a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), miután máig nem kaptak értékelhető ajánlatot a fizetések emelésére. A volánosok viszont türelmesebbek: jövő hétfőig haladékot adtak, tehát addig várják, hogy a nulla százalék helyett lesz-e a cégeknél értékelhető bérajánlás. Előbb kiderül viszont, hogy a MÁV-nál egyezségre jutnak-e. A fizetésemelés mértékében hétfőn nagyjából megegyeztek, de a kollektív szerződés módosításáról, illetve a vasutasok életpályaprogramjáról nem, mert ezekről a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak kell döntenie, és csütörtökre ígértek választ.

A BKV-nál most az verte ki a biztosítékot, hogy a cégvezetés a tulajdonos mögé bújva még mindig nem tett béremelési ajánlatot, s úgy tűnik, nem is akar – jelentette ki Nemes Gábor, az EKSZ elnöke. Jelezte ugyanakkor, hogy nem csak ezzel van bajuk, mert a vállalatnál szabálytalanságok sorát tapasztalják. Például nincs annyi szakember, amennyire a járművek üzemeltetéséhez szükség lenne, így előfordul, hogy olyan karbantartási műveleteket is egyetlen szerelő végez el, amelyhez munkabiztonsági okból kettőre vagy akár többre is szükség lenne. Nemes vérlázítónak tartja, hogy ebben a helyzetben elbocsátásokra készülnek.

A 18 ezer főt foglalkoztató hét régiós Volán-társaságnál érintett mind a hat érdekképviselet egységesen lép fel a béremelés érdekében – tájékoztatott Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet vezetője. Ezért létrehozták a volánosok együttműködési fórumát, ahol konszenzus van abban – közölte Baranyai –, hogy 7,5 százalékos fizetésemelést követelnek.

 

Miután ennek teljesülésére kedden sem kaptak ígéretet, a szakszervezetek bejelentették a sztrájkbizottság megalakítását. Az érdekképviselők felhívták a munkáltatói oldal figyelmét: amennyiben a következő – jövő hétfői – tárgyalási napon sem kapnak érdemi ajánlatot, kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek. Ha pedig attól kezdve hét napon belül nem sikerül megegyezni,

jöhet a sztrájk.

A vasútnál a bérekről megállapodás születhet, hiszen egy átlagos keresetű alkalmazott több mint ötszázalékos fizetésemelésre számíthat az idén. Ám a szakszervezetek az egyezség feltételül szabták a kollektív szerződés módosítását, illetve azt, hogy szülessék középtávú megállapodás a vasutasok életpályamodelljéről. Ennek része a keresetek kiszámítható ütemű és jelentős emelkedése, de az is, hogy az eredeti munkakörük betöltésére egészségi okokból alkalmatlanná vált dolgozók továbbfoglalkoztatására – a megszüntetett korkedvezményes nyugdíj helyett – kínáljanak ésszerű megoldást. Csütörtökre kiderül, hogy az illetékes tárca ebbe is belemegy-e. Ha nem, az ismét új helyzet lesz.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség közlekedési szekciójában a teljes ágazatra – a közösségi közlekedésre, tehát a MÁV-ra, a Volánra, a BKV-ra és más nagyvárosi tömegközlekedési társaságokra, valamint a teherfuvarozásra – kiterjedő együttműködést kívánnak megvalósítani. Székely Sándor, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke elmondta: a szekció tagjai szerdán üléseznek, és a saját szakterületén várható lépésekről csak a tanácskozás után kíván beszélni. Annyit azonban elárult, hogy a létszámhiány miatt náluk jobb a helyzet, mert van olyan cég, amely a sofőröknek idén 15 százalékos fizetésemelést adott. Vita szerinte inkább akörül lehet, hogy a kiszolgáló személyzet bére miként alakul.

A jelenlegi helyzetben nem zárható ki, hogy a BKV-nál és a Volán-társaságoknál munkabeszüntetést hirdetnek, de akár a vasutasok is ehhez az eszközhöz nyúlhatnak, ha a követeléseiket nem teljesítik. A hatályos szabályok szerint azonban „a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja”. Vagyis: bármikor leállhat a vasúti teherszállítás – amiről jogerős bírósági döntés született –, de a közúti teherfuvarozás esetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen az alapvető élelmiszereket el kell juttatni az üzletekbe.

A közösségi közlekedésben viszont a személyszállítási törvény határozza meg az elégséges szolgáltatást. Tehát

a helyi és az elővárosi forgalomban a járatok kétharmadát, a távolsági közlekedésben pedig a felét üzemeltetni kell.

Ez önmagában kevés lehet a nyomásgyakorláshoz, hiszen ahol két-három percenként jön a busz, ott nem okoz túl nagy zavart, ha sztrájk idején három-négy percenként érkezik a következő járat.

A távolsági közlekedésben még rosszabbak a munkavállalók pozíciói, mert az ötven százalékot óránkénti bontásban kell teljesíteni. A második naptól kezdve ez csak a reggeli és délutáni csúcsidőszakra vonatkozik, de ahol mindössze napi néhány járat van, ott a törvény szerint esetleg egy sem maradhat ki.

Ami minden, csak nem sztrájk.

Az érdekvédők ezért kreatív megoldásokon törik a fejüket. A jogszabály ugyanis csak azt írja elő, hogy „a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének” ötven, illetve 66 százalékát biztosítani kell. Kérdéses azonban, hogy ez mire vonatkozik. Az utazók esetében biztosan csak arra, hogy felszállhassanak a buszra vagy a vonatra. Az viszont kérdéses, kell-e a sofőrnek vagy a kalauznak sztrájk idején jegyet árusítania vagy ellenőriznie.

Egy általunk megkérdezett munkajogász álláspontja egyértelmű: aki felveszi a munkát, annak a tevékenységi körére vonatkozó összes szabályt be kell tartania. Ha a járművezető munkaköri leírásában szerepel a jegyárusítás és -ellenőrzés, azt is el kell végeznie. Amennyiben valaki ezt elmulasztja, az rendkívüli felmondásra okot adó körülmény, és azonnal kirúgható. A munkaügyi bíróság pedig forrásunk szerint ilyenkor nem neki fog igazat adni.

Ez tehát

a Fidesz által kreált csúf csapdahelyzet.

Szakértőnk úgy véli, legfeljebb egyetlen lehetőség kínálkozik: az adott munkakörre vonatkozó szabályok rigorózus betartása. Például a járművel kapcsolatos legkisebb hiányosság esetén meg lehet tagadni a munkát, ha a cég belső utasításai ezt lehetővé teszik. Az viszont biztosan nem megy – hangsúlyozta –, hogy valaki például vezeti ugyan a buszt, de más feladatainak a sztrájkra hivatkozva nem tesz eleget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.