Elhallgatta Debrecen az egymilliós bírságot

A zöldhatóság határozata szerint egymillió forintos bírsággal sújtották a debreceni Dehusz Kft.-t. Csakhogy éppen erről a tényről nem számolt be Debrecen vezetése azon a sajtótájékoztatón, amelyen éppen a zöldhatóság szóban forgó határozatát ismertették. 

Tegnap tartott sajtótájékoztatót Papp László, Debrecen polgármestere és Szekeres Antal városi jegyző a debreceni Nagyerdőn százötven közmunkás által engedély nélkül végzett cserjetisztításról, s arról, hogy megkapták a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség határozatát. Ismertették, hogy a zöldhatóság szerint a Nagyerdőn természetkárosítás nem történt, a területen sem védett növény, sem védett állatfaj egyedei nem károsodtak. A határozat szerint legföljebb élőhely megzavarása történhetett.

Az említett sajtótájékoztatón Papp László azt mondta: ebben az ügyben a polgármesteri hivatal hibázott, s az a dolgozó, aki elmulasztott gondoskodni a szükséges engedélyek beszerzéséről, már nem dolgozik a városházán. Az időközben lapunk birtokába került határozatból azonban kiderül: a polgármester és a jegyző elhallgatta a sajtó elől azt az "apróságot", hogy a közmunkásokat foglalkoztató Dehusz Kft.-t a zöldhatóság a történtek miatt 1 millió forintos természetvédelmi bírsággal sújtotta.

A határozat szerint a bírságot "védett élő szervezet, életközösség élőhelyét zavaró, a természet védelmét szolgáló jogszabályt megsértő tevékenység" miatt szabták ki.

A zöldhatósági eljárás február 12-én indult, s habár az ügyintézés határideje ilyen esetekben három hónap, a felügyelőség február 20-án kelt határozatát az önkormányzat már hétfőn megkapta, érdekes módon egy nappal hamarabb, mint az ügy más ügyfelei.

Megkérdeztük a városvezetést, hogy miért nem közölték az egymilliós bírság tényét, amint választ kapunk, közzétesszük. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.