galéria megtekintése

A valóság nem számít, csak hogy időben szét tudják szórni az unió pénzét

6 komment


Spirk József

Most már biztos, hogy vannak olyan százmilliókat, milliárdokat felemésztő uniós projektek, amelyek a valóságban el sem kezdődtek, a Brüsszel számára készült hivatalos adatbázisban mégis úgy szerepelnek, mintha rendben elkészültek volna.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán a Nol.hu kérdésére elismerte egy gyárberuházás kapcsán, ahol még egyetlen kapavágás sem történt, hogy ténylegesen kifizették az uniós pályázat teljes támogatási összegét, és „készre jelentették” a projektet.

Az NGM azt állítja, hogy a kozmetikázás „egy szabályozott, a 2007–2013-as időszak zárásához kapcsolódó, az uniós források maximális lehívását szolgáló folyamat része” volt.

A minisztérium indoklása szerint idén május volt a végső határidő az uniós támogatások előző ciklusában indított projektek befejezésére, a kifizetéseket a hónap közepéig le kellett zárni. A tárca szerint a hazai és az uniós szabályok lehetővé teszik, hogy a bent lévő elszámolásokat ilyen módon fizessék ki, a projektek megvalósulását pedig csak utólagosan ellenőrzik majd.

 

Állítólag ez volt az oka annak is, hogy a Bicskére tervezett tápszergyár projektje úgy kapta meg a teljes, félmilliárdos támogatást, hogy a mai napig nyoma sincs építkezésnek, a telek teljesen üres.

Bár a minisztérium közlése szerint az utólagos ellenőrzés során, ha bebizonyosodik, hogy a támogatott cég nem az előírtaknak megfelelően használta fel a pénzt, eljárást indíthatnak, és vissza is vehetik a jogosulatlan forrást.

Ennek viszont ellentmond, hogy az NGM egy, a bicskeinél sokkal nagyobb beruházás esetében egyáltalán nem vette figyelembe a projekt körül zajló szabálytalanságokról szóló bejelentést. A tárcának 2015 májusa óta tudomása volt arról, hogy a támogatást nyert bátonyterenyei logisztikai központ nem készül el időre. A kivitelezőt maga a tervező jelentette fel az NGM-nél, mert hiányzott egy sor alapvető engedély az építés megkezdéséhez, holott a pályázat adatlapja szerint 2014-ben már be kellett volna efkezni a munkákat. A tervező szerint a kivitelező cég új terveket is készíttetett, amelyekkel az eredetihez képest sokkal olcsóbban lehetne megúszni a beruházást.

A minisztérium egy fél év után háromsoros levélben reagált. Ebben közölte, hogy a pályázattal kapcsolatban lefolytattak egy szabálytalansági eljárást, és az „nem történt szabálytalanság” megállapítással zárult. A tervező ezt követően az ügyészségen is feljelentette a projektet.

A központ azóta sem épül, a beruházást azonban az NGM befejezettnek nyilvánította, és egy hónapja kiutalta a 837 millió forintból visszatartott 537 milliót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.