A vakok jobb, ha nem próbálnak meg a 4-es metróra szállni

Balesetveszélyesnek és diszkriminatívnak tartja a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), hogy az M4-es metró szerelvényeinek ajtói gombnyomásra nyílnak. A szervezet a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) is egyeztet a rendszer felülvizsgálatáról.

Az M2-es és az M4-es metrókon október 17-étől ki- és beszálláskor meg kell nyomni az ajtónyitó gombot, hogy az ajtók kinyíljanak. A BKK szerint a szelektív, vagy más néven egyedi ajtónyitási rend bevezetésével az ajtók elhasználódása jelentősen csökkenthető, a járművek légkondicionálásának hatékonysága pedig javítható.

Másként vélekedik az új rendszerről az MVGYOSZ. Nagy Sándor, a szövetség elnöke azt mondta, a gombnyomásra nyíló kettes metró kocsijainak ajtói még mindig biztonságosabbak, mint az M4-esé, mivel azt egy metróautomata működteti. Az M2-es metrószerelvényeket továbbra is emberek irányítják, így ha vak ember próbál fölszállni, akkor legalább van esély, hogy veszély esetén a vezető közbe tud lépni.

Az Átlátszó megkereste az ügyben a BKK-t, ahol elmondták, hogy az állomások akadálymentesek, a peronra vakvezető sávok segítségével lehet eljutni, és peronőrök is dolgoznak a négyes vonalán, akik ha úgy alakul, segítenek a gyengén látóknak.

Nagy ugyanakkor úgy vélekedett, a vakvezető sáv hasznos, de nem elégséges megoldás, mivel a beszállást nem segíti. Az elnök megjegyezte, hogy a vakoknak hosszasan tapogatni kell a szerelvény oldalát, ami balesetveszélyes.

A MVGYOSZ vezetője elmondta, hogy felvették a kapcsolatot az Európai Vakok Szövetségével is, hogy tapasztalatokat szerezzenek arról, hogy más városokban hogyan tudnak közlekedni a vakok és gyengénlátók a hasonló kialakítású metróvonalakon.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.