galéria megtekintése

A vádlottak mindent az „elfogult” szakértőre kentek

2 komment

K. Zs.

A vádhatóság szerint egy nyíregyházi önkormányzati cég vezetője 82 millió forint vagyoni hátrányt okozott „szándékos tevékenység eredményeként”. A fideszes városvezetés kiáll az ügyvezető mellett, s a hatóságok sem kapkodják el a munkát: a 2013-ban feljelentéssel indult ügy csak most jutott bírósági szakba.

A bíróságon egyetlen vádlott sem tett vallomást abban a büntetőperben, amely ma kezdődött Nyíregyházán, s amelynek elsőrendű vádlottja Bocskai Péter, az önkormányzati tulajdonban lévő Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit (NyírVV) Kft. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással vádolt ügyvezetője.

A másodrendű vádlott D. Péter, aki a vádbeli időszakban (2011-2012-ben) a cég közterület-kezelési csoportvezetője volt, a harmadrendű vádlott pedig N. János vállalkozó, egy gépi földmunkavégzéssel, út- és mélyépítési munkálatokkal foglalkozó magáncég vezetője.

Habár Bocskai Péter nem politikai szereplő, az ügye az elmúlt másfél évben pártpolitikai gellert kapott, mivel a 2014-es parlamenti választás kampányában Orbán Viktor miniszterelnök éppen az ügyvezetőt és családját látogatta meg nyíregyházi otthonukban, amiről annak idején videót is közzétettek.

 

Talán ez az oka annak, hogy Nyíregyháza fideszes városvezetése – az ártatlanság vélelemére hivatkozva – teljes mellszélességgel kiáll Bocskai mellett, s az ügyvezetőt nem függesztették föl a munkavégzés alól a meggyanúsítása után. Holott – a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint – az önkormányzati cég mintegy

82 millió forint vagyoni hátrányt szenvedett el

Bocskai Péter „szándékos tevékenysége eredményeként”, s ebből 32 milliós hátrány keletkezéséhez D. Péter és N. János szándékosan segítséget nyújtott.

A vádirat szerint Bocskai a városi földutakat karbantartó vállalkozók részére olyan kifizetéseket biztosított, amelyek messze meghaladták a már évek óta alkalmazott – a vállalkozók és a cég számára kölcsönösen előnyös – díjakat. Ezt úgy érte el, hogy nem az egyébként szokásos óradíjas rendszert alkalmazta, hanem átalánydíjas szerződéseket kötött egy-egy útszakasz felújítására, s e szerződések alapján az elsőrendű vádlott az indokoltnál jóval több pénzt fizetett ki a cég kasszájából.

A vádirat kitér arra is: az önkormányzati cégvezető írásos szerződést kötött N. János harmadrendű vádlottal földútkarbantartásra, de szóban abban állapodtak meg, hogy a szerződésben kikötött munkát nem kell teljes egészében elvégezni (így N. Jánosnak nem kell követ szállítania és bedolgoznia a földutakra). A vád szerint nem a szokott főmérnököt, hanem D. Péter másodrendű vádlottat jelölték ki az ügyben kapcsolattartónak, holott ő az útkarbantartáshoz szükséges szakmai ismeretekkel és gyakorlattal nem rendelkezett. D. Péter tisztában volt azzal, hogy a vállalkozó a szerződéseket nem fogja teljesíteni, ennek ellenére vállalta, hogy a kifizetéshez szükséges iratokat aláírja, s így elősegíti a kifizetést.

A járásbíróság előtt a vádlottak nem ismerték el bűnösségüket, s miután a bíróság fölolvasta a nyomozati szakban tett vallomásaikat, azokból kiderült: a három vádlott szerint nem történt semmilyen bűncselekmény, s a vélt bűnösségüket alátámasztó, H. Attila által készített szakértői vélemény pedig szerintük súlyos tévedéseket tartalmaz.

N. János gyanúsítottként tett vallomásában azt mondta: H. Attila szakvéleménye „szakmaiatlan és felháborító”, Bocskai Péter pedig az egyik vallomásában arra utalt, hogy Kovács Ferenc polgármester szerint korábban H. Attila akart a NyírVV vezetője lenni, de Kovács nem őt, hanem Bocskait választotta. A szakértő emiatt tehát „elfogult”, így véleményét nem lehet figyelembe venni.

A három vádlott magatartásából úgy tűnt:

a védői stratégia arra épülhet, hogy az eljárásból kizárassák H. Attila szakértői véleményét, vagy legalábbis megingassák annak szakmai hitelét. Ha ez sikerülne, akkor a vádlottak cselekményét utólag nehéz lenne szakértői módon bizonyítani, hiszen a szóban forgó munkák évek ezelőtt történtek.

A bíróság az ügyben tanúként ki fogja hallgatni Kovács Ferenc polgármestert, valamint a NyírVV volt felügyelőbizottsági tagját, aki az ügyben feljelentést tett.

A hatóságok az eljárást finoman szólva sem kapkodják el: a feljelentés 2013 tavaszán született, a vádlottakat 2014 júniusában gyanúsították meg, de ügyük csak most, több mint másfél évvel később jutott bírósági szakba. Ám a bíróság sem nagyon siet: a következő tárgyalás 2016. március végén lesz. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.