galéria megtekintése

A TV2 nem elég, Vajnáék már a vészforgatókönyvön is gondolkodnak

13 komment


M. László Ferenc

Nem elégszik meg a TV2-csoport jelenlegi csatornáival Andrew G. Vajna. A társaságot tavaly októberben felvásárló filmügyi kormánybiztos értesüléseink szerint újabb tévéket szeretne vásárolni, illetve alapítani. Mulatós tévével és sorozatokkal növelnék a tévétársaság piaci részesedését.

Azt, hogy a tévé vezetősége bőví­teni akarja a kínálatot, korábban sem volt titok. Az új vezérigazgató, Dirk Gerkens rögtön az adásvételi szerződés megkötése után azt mondta, hogy vizsgálják ennek lehetőséget. „Elég nagy a kábelcsatornák piaca, ha arról van szó, ajánlatokat kell tenni” – nyilatkozta még októberben a Népszabadságnak.

Dirk Gerkens és Andrew G. Vajna. Folytatják a stratégiát
Dirk Gerkens és Andrew G. Vajna. Folytatják a stratégiát
Szabó Miklós / Népszabadság

Információink szerint két társaságot néztek ki maguknak, állítólag fel is vették a kapcsolatot a tulajdonosokkal. Az egyik a magyar tulajdonban ­lévő Project029 Kft., amely 2014 végén vette meg a Story TV-t a Centrál Médiacsoporttól. Utóbbi a Nők Lapját és a Story Magazint is kiadja. Viszont a cég nem továbbadási, hanem befektetési céllal vette meg a tévét, hiszen azóta indított is egy új csatornát Galaxy néven. Éppen ezért Vajnáék egyelőre nem tudtak megállapodni a főleg sorozatokat sugárzó Story TV megvételéről, de még nem tettek le a tervükről.

 

Úgy tudjuk, a másik kiszemelt társaság a romániai származású üzletember, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media Group Kft. lehet. Ez a cég üzemelteti a mulatós zene rajongóit kiszolgáló Sláger TV-t – korábbi nevén Nóta TV –, továbbá a horgászok, vadászok csatornáját, a Fishing and Huntingot, az ismeretterjesztő DoQ-t, illetve a SportKlubot. A TV2 számára főleg a Sláger TV és a sportcsatorna lehet értékes. Az előbbi a nagy vetélytárs, az RTL Muzsika TV nevű csatornájával vehetné fel a versenyt, az utóbbival a 18–59 közötti férfiakat célozhatná meg a TV2. Igaz, a 2006-ban indult SportKlub az utóbbi években komoly nehézségekkel küszködött.

Korábban arról lehetett hallani, hogy a SportKlub megszűnik, a Tematic Media viszont azt kommunikálja, hogy csak átalakul. Morar állítólag nem zárkózott el, folynak a puhatolózó tárgyalások. A TV2-s forrásokat cáfolva cikkünk megjelenése után a Tematic Media jelezte, hogy mégsem folytatnak tárgyalásokat a TV2-vel. (Eredetileg hibásan szerepelt cikkünkben a cég és tulajdonosának neve, utólag javítottuk. Bár a Tematic-Cable név szerepel a honlapjukon, és van ilyen nevű cégük Romániában is, mégis a magyarországi társaság neve helyesen Tematic Media Group. A tulajdonos nevét eredetileg tévesen Radu Moraruként írtuk. Az érintettektől és az olvasóktól elnézést kérünk - a szerk.)

Ez azt jelenti, hogy Gerkens folytatja azt a stratégiát, amelyet még az RTL-nél alapozott meg. Ennek köszönhetően a német tulajdonú társaság az utóbbi évtizedben meg tudta őrizni piacvezető pozícióját. Ugyanis nagyon hamar letűnt az a kegyelmi pillanat, amely a két nagy kereskedelmi tévének kedvezett a kilencvenes években. Az ezredforduló után egyre-másra jelentek meg a kábelen fogható új csatornák, a Nielsen Közönségmérés nyilvántartása szerint ma már 113 magyar nyelvű tévéadó működik. Ennek köszönhetően a piac fragmentálódik: a januári adatok alapján 19 csatorna tudott egy százaléknál nagyobb közönségarányt elérni, a két országos kereskedelmi tévé részesedése már a 30 százalékot sem éri el.

Így nem csoda, hogy a múlt hét legnézettebb műsorának, a szerdai Barátok köztnek „már csak" egymillió nézője volt, miközben a 90-es évek végén egy-egy ­TV2-s, ­RTL-es műsor akár két-hárommillió nézőt is képes volt felmutatni.

Gerkens és ­RTL-es stábja erre a kihívásra idejekorán reagált, a TV2 viszont elaludt. Mivel a korábbi médiaszabályozás nem engedélyezte, hogy az országos kereskedelmi tévék kábelcsatornákat indítsanak, a német tulajdonú ­RTL-t Gerkens jó barátja, Rákosi Tamás segítette ki. A milliárdos vállalkozó IKO nevű cége 2003-tól egyik csatornát indította a másik után Romániában bejegyezve. Így 2009-re az RTL Klub mellett már hat olyan kisebb csatorna működött, melyeknek reklámidejét közösen értékesítették. Közben más társaságok is megjelentek a piacon olyan tematikus csatornákkal, mint a Spektrum, a Minimax, a Paprika TV vagy a hirdetők számára annyira fontos fiatal korosztályban magas nézettségű Comedy Central.

Ez már kevés
Ez már kevés
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A TV2 későn reagált: az első ­kábelcsatornáját, a Fem3-at 2010-ben indította. Ráadásul az új médiatörvény életbelépése után az RTL megvette az IKO-tól a kis csatornákat, így hiába szóródik a nézői figyelem, csoporton belül tudták tartani a közönség 25-30 százalékát. Ezzel szemben a TV2-csoport piaci részesedése januárban csak feleekkora volt, sőt még a közmédia is megelőzte. Ha Vajna és Gerkens ezen változtatni akar, még idén lépnie kell.

Kérdés, mi történik, ha a Story és a Sláger tulajdonosai nem állnak kötélnek, ugyanis a több csatorna olyan nagy külföldi társaságok tulajdonában van, mint a Sony, az AMC, a Viacom, amelyek nem válnak meg adóiktól. Ha vásárolni nem tudnak, Vajnáéknak marad az új csatornák indítása, ami nem egyszerű feladat. A nézettséget nulláról kell felhúzni drága műsorok gyártásával, filmek megvételé­vel, és meg kell győzni a kábelszolgáltatókat, hogy vegyék fel az új adókat a kínálatukba. Információnk szerint Vajna műhelyében már ezen is dolgoznak, több új csatorna alapításán gondolkodnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető