galéria megtekintése

Orbán döntés előtt, a tét a KDNP befolyása

16 komment


Csuhaj Ildikó

Lesz önálló oktatási minisztérium kormányzati forrásaink állítása szerint, ám „az a meccs még nem dőlt el”, hogy ezt a lépést meglépik-e a jelenlegi közoktatási forrongások közepette, vagy a miniszterelnök alapötletének ­megfelelően csak a 2018-as, reményeik szerint számukra győztes választások után válik ki az ágazat a humántárcából.

Annyi biztosnak tűnik, hogy Orbán Viktor a posztot Palkovics László jelenlegi oktatási államtitkárnak szánja. A miniszterelnök volt, aki előbb SMS-ben, aztán telefonon is felkérte a versenyszférában komoly tapasztalatokat szerző Palkovicsot, hogy a felsőoktatás után a közoktatást is vegye nyakába. Orbán a következő ciklusban valósítaná meg a szakminisztérium tervét, teljességgel leválasztva a területet a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumáról.

Balog Zoltán
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A miniszterelnök a pedagógustiltakozások kapcsán – de még március 15-e, azaz Pukli István Kossuth téri sztrájkfelhívását megelőzően –, szűk körben meglebegtette, esetleg mérlegelni kellene, hogy már ebben a ciklusban legyen külön oktatási tárca. Kormányzati források szerint Palkovics ezt nem ellenezné. Balog Zoltán miniszter álláspontja ugyan nem ismert az ügyben, de vélhetőleg nem feltétlenül lenne lelkes, az oktatás ugyanis az egyik kulcsterülete a politikai kormányzásnak. (Informátoraink ugyanakkor állítják: Balog számára az ügy nem az alá tartozó államtitkárságok számának megőrzéséről szól, hiszen az egészségügyi portfóliótól köztudottan szívesen megvált volna már korábban is.)

 

Orbán Viktor az elmúlt években mindig határozottan kiállt amellett, hogy kormányának tagjai elsősorban politikusi képességekkel rendelkezzenek. Állítólag az a véleménye, hogy egy minisztérium vezetésére nem az országban legalkalmasabb embert keresi, hanem olyasvalakit, aki a politikai akaratát át tudja vinni az általa irányított rendszeren, és „el tudja adni„” az embereknek, mi miért történik. (A miniszterelnök egyetlen kinevezéskor tekintett el ettől az elvétől, méghozzá Pintér Sándor kiválasztásánál, aki szerinte az országban a legalkalmasabb belügyminiszter.) Palkovics Lászlóról is az a kormányfői vélemény, hogy „első osztályú” szakember, aki ráadásul kreatív és rendszerszintű gondolkodásra képes. Viszont az ilyen típusú szakemberek autonóm személyiségek is – ez pedig hatalomtechnikai szempontból veszélyes is lehet.

A kormány erős emberei között információnk szerint vita tárgya, létre lehet-e hozni egy pusztán oktatással foglalkozó sikeres szakminisztériumot úgy, hogy az ne legyen törvényszerűen klasszikus kultusztárca. Utóbbi esetben ide tartozna a kultúra és az egyházügyek is. Akik a komplexebb tárcát pártolnák, hivatkoznak például arra, hogy a gimnáziumok jóval több mint harminc százaléka egyházi tulajdonban van. A buktató az, hogy ha a kultúra nem is annyira, az egyházügyek már igen szenzitív terület, legalábbis, amíg Balog Zoltánnak hívják az Emmi-csúcsminisztert, aki mint ismert, református lelkész, és a társadalmi felzárkóztatás/esélyegyenlőség a szívügye, az egyházakért felelős államtitkárság felügyelete pedig „hivatalból” kell, hogy az általa irányított tárcához tartozzon.

Orbán Viktornak azonban nemcsak praktikus, de elvi kérdésben is döntenie kell az oktatás irányáról. Az önálló tárcáról gondolkodva ugyanis arról is határoznia kell: a Hoffmann Rózsa volt államtitkár és a KDNP által meghatározott ideológiai alapon működő, poroszos, túlcentralizált közoktatást szeretne, vagy szakít „a bicikli túltolásával”. Palkovics László koncepciója ugyanis információink szerint az eddiginél sokkal inkább piaci alapon működő, ideológiamentes szisztéma, amelyet a menedzserszemlélet hat át. Ez jelentheti piaci szereplőkkel közösen működtetett szakok indítását, vagy esetleg az oktatási intézményeknek garantált nagyobb autonómiát.

Egyelőre csak azt tudjuk, hogy Rétvári Bence KDNP-s államtitkár bejelentette az ATV-ben, hogy megszűnik a Klik. De hogy nagyrészt csak a név, az utált brand változik, vagy teljes mélységében átalakul az iskolafenntartó, azt nem tudjuk.

Hogy Orbán Viktor milyen döntést hoz végül, azt minden valószínűség szerint az határozza meg, hogyan haladnak előre az események, mi lesz például az egyórás pedagógussztrájk hatása, és Balog Zoltán a héten is tapasztalható aktív szerepvállalása a konfliktusos térben például milyen eredményeket hoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.