A teljes ellenzék tapsolt Illés Zoltánnak a fideszesek gumiégetője miatt

Somogy megyében a Jobbiktól az LMP-ig egységbe kovácsolta az ellenzéket a Kaposvárra tervezett gumihulladék-égető. Egy lakossági fórumon megtapsolták Illés Zoltánt, aki a dioxinszennyezés veszélyeiről beszélt. A kaposvári Fidesz szerint az ellenzék mindent ellenez, ami jó.

Nem igaz, hogy egy évi 30 ezer tonna gumit feldolgozó vegyipari üzemnek nincs környezeti hatása, s károsanyag-kibocsátása. Nincs olyan berendezés, mely száz százalékos biztonságot adna egy ilyen esetében. Ahogyan ez a hasonló technológiát alkalmazó dunaszerdahelyi üzemnél is látszik. és egy ilyen feldolgozót akarnak Kaposvártól hat, Sántostól és Fészerlaktól egy kilométerre a Kapos mellé - hangzott el egy kaposvári lakossági fórumon a sonline.hu. tudósítása szerint.

Ide akarják hozni a fél ország gumihulladékát. Úgy gondolom, ötven munkahely nem megfelelő kompenzáció az ingatlanok elértéktelenedéséért, a csökkenő turizmusért, az eladhatatlanná váló mezőgazdasági termékekért cserében - háborgott az egyik résztvevő.

Megjelent a fórumon Illés Zoltán, aki a második Fidesz-kormányban környezetvédelmi államtitkár volt. Elmondta: a környezetszennyezéssel kapcsolatos szakmai állásfoglalások vagy hiányoznak, vagy nem megbízhatóak. Ő azért nem hisz azoknak, akik szerint a károsanyag-kibocsátás nem veszélyes, mert ha nagyon erős a szűrés, akkor gazdaságtalan a beruházás, egyébként pedig a pirolízis során bármilyen kis mennyiségben keletkezett anyag rákkeltő.

Ha ennyire gazdaságtalan és veszélyes, miért van rá szükség? - kérdezte a volt fideszes politikus. A nézőtérről bekiabáltak: biztosan, mert valakit lefizettek!

Aki hasznosítja a gumiabroncsokat, az visszaigényelheti a termékdíjat is – ez 57 forint kilónként. Ami harmincezer tonna, vagyis harmincmillió kiló esetében mennyi is? Persze nem baj, ha valaki ezen keresni akar, csak ne az önök egészségének kárára! - magyarázta Illés Zoltán.

Az üzem létesítésének terve egységbe kovácsolta a Somogy megyei ellenzéket, a Jobbiktól az MSZP-n és a DK-n át az LMP-ig. A pártok képviselői is felszólaltak, illetve megtapsolták Illés Zoltán szakmai érvekre épülő hozzászólását.

A Fidesz kaposvári szervezetének elnöksége viszont kiállt a beruházás mellett. Korábban közleményt adtak ki, amelyben azt írták: a kaposvári baloldalnak - együtt és külön - valami különös érzéke van ahhoz, hogy évek, sőt lassan évtizedek óta ellenezzenek minden jót, ami a városban történik, és támogassanak minden lehetséges rosszat.

A lakossági fórumon elhangzott: megpróbálnak közmeghallgatást kikényszeríteni, hogy rábírják az önkormányzatot, lépjen vissza a beruházás támogatásától.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.