galéria megtekintése

A technológia jó volt, csak a cégek omlottak össze

5 komment


Spirk József

Nyílt levél, internetes szavazás, kismama-demonstráció, Százhalombatta után Kaposváron váltott ki újabb tiltakozási hullámot a Csányi-birodalomhoz tartozó Homatech Recycling Zrt. gumifeldolgozója.

A használt autóabroncsokat hőbontásos, azaz pirolizáló technológiával olajjá vagy koksszá alakító üzemet néhány hete utálták ki egészségügyi kockázatokra hivatkozva Százhalombattáról, ezért új helyet kellett keresni. A választás Kaposvárra esett, ahol a Homatech - István Gábor vezérigazgatóval az élen - rögtön lendületes népszerűsítő kampányba kezdett.

A sok ezer reklámfüzet és a néhány lakossági fórum azonban nem hozott áttörést. Egy Facebook-csoport szavazása szerint a helyiek négyötöde nemet mond a beruházásra.

Szerdán Taszár polgármestere 15 Kaposvár környéki település képviseletében nyílt levélben szólította fel Szita Károlyt, a megyeszékhely polgármesterét, hogy akadályozza meg az építkezés elindítását, és ne engedje megtelepedni a gumifeldolgozót a város melletti ipari parkban. Pataki Sándor a csütörtöki közgyűlésben is szerette volna felhívni a képviselők figyelmét a pirolizálási technológiában rejlő környezeti veszélyekre, de erre nem kapott engedélyt.

 
A kismamák nem kérnek a gumiüzemből, újabb tüntetés Kaposváron

Nagyjából négyszázan vettek részt szerda délelőtt Kaposváron a Családok a gumiégető ellen Facebook-csoport szervezte, a megyeszékhely keleti ipari parkjába tervezett gumiabroncs-feldolgozó elleni babakocsis tüntetésen. A Sonline.hu tudósítása szerint kisgyerekes anyukák a plázától indulva végigvonultak a sétálóutcán, végül a városháza előtti fák közé több mint félezer lufit kötöttek ki, rajtuk gyermekeik neveivel.

A tiltakozók kétségbe vonják azt is, hogy a Homatech által propagált üzleti stratégia valós számokon alapul. A taszári polgármester szerint a statisztikák azt bizonyítják, hogy az országban évente keletkező hulladékabroncsok újrahasznosításához nincs szükség a Homatech terveiben szereplő kapacitásra. A tiltakozókhoz csatlakozó Illés Zoltán korábbi környezetvédelmi államtitkár pedig arra mutatott rá, hogy a cég éppen a hatalmas kapacitásra hivatkozva akar majd óriási összegeket, akár évi 3 milliárd forint termékdíjat visszakérni az államtól.

A kaposvári felháborodási hullám miatt célkeresztbe került a Homatech vezetője is. István Gábor 2010 környékén sokat szerepelt a sajtóban: akkor a PCP Zöldenergia Zrt.-vel tervezett indítani egy 25 üzemből álló műanyag-feldolgozót. A cég a Homatech technológiájához nagyon hasonló elven működött volna, folyékony energiahordozóvá alakította volna át a hulladék műanyagot.

Szerdán kismamák tüntettek a kockázatos beruházás ellen
Forrás: sonline.hu

A PCP Zöldenergia Zrt. 1200 munkahelyet és szinte perpetum mobileként működő feldolgozót ígért, mégis minden kézzel fogható eredmény nélkül ment csődbe. A cég romjain keserű jogi csatározások alakultak ki István Gábor és néhány, magát nem csak tízmilliókra megkárosítottnak, de bepalizottnak is érző ügyfele között.

Rendőrségen ért véget István következő, a hazai környezetvédelmi piac egy másik cégével létrejött együttműködései is. A cég képviselői szerint István egy, a jelenlegi helyzetben működésképtelen technológiáról hitette el, hogy rentábilis vállalkozás építhető rá.

István Gábor szerint viszont egyik esetben sem a technológiával volt a baj, a 486 millió eurós PCP Zöldenergia-beruházáshoz például az akkori MSZP-kormány is több mint négymilliárd forint támogatást tervezett nyújtani. „Sajnos a gazdasági világválság közbeszólt." - közölte a Csányi-cég jelenlegi vezérigazgatója, aki ma már úgy látja, hogy jó úton halad: „Minden cégvezető számára vannak tanulsággal szolgáló helyzetek. Egy-egy esetleges változás nem a végét jelenti valaminek, hanem tapasztalatot ad a folytatáshoz. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindezekkel felvérteződve, egyértelműen letisztult és igazolt megoldásokkal folytassuk az utunkat."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.