A tatárjáráshoz hasonlította a menekültáradatot Hoppál Péter

A kultúráért felelős államtitkár szerint újra válaszúthoz ért Magyarország. Hoppál Péter az augusztus 20. alkalmából szombaton Komlón megrendezett ünnepségen arra szólított fel, hogy legyünk mi Szent István örökösei, kincseink őrzői a "Nyugat-Európában megbukott multikulturalizmussal" szemben.

Az államtitkár közölte: a válaszúthoz érkezett Szent István király "hitében megerősödve a legjobb döntést hozta" a középkori magyar állam megalapításával. Hoppál Péter a magyar történelem küzdelmes eseményeit sorolva arról beszélt, a magyar lélek nehéz időkben sem hagyta, hogy nemzeti értékei elvesszenek.

"E feladat a mai generáció számára sem szűnik meg" - hangsúlyozta Hoppál Péter, aki úgy vélekedett, a 21. századi multikulturalizmus és internacionalizmus nyugat-európai kísérletei megbuktak.

Történetírókra utalva azt mondta, hogy a migrációs válság "a tatárjáráshoz hasonlítható veszély, amely ismét válaszút elé állítja Magyarországot".

Ezért megint az összefogás irányába kell haladni - jelentette ki az államtitkár, hangsúlyozva, hogy Nyugat-Európában, ahol "hetente történnek terrorcselekmények", ma nincs biztonság, nincs stabilitás és megkérdőjeleződnek a régi értékek.

"Mi nem ilyen országot szeretnénk átadni gyerekeinknek, unokáinknak, hanem egy biztonságos, fejlődő Magyarországot" - jelentette ki a politikus.

A kontinensen a közép-európai országok egysége teremtheti meg azt a kulturális önazonosságot, amiért Szent István óta sok évszázadon keresztül kellett megküzdeni eleinknek - hangoztatta.

Hoppál Péter az október 2-ai kvótanépszavazásról szólva úgy fogalmazott: "mondjuk el azoknak, akik most elfeledkeznek rólunk Brüsszelben, hogy van önazonosságunk, identitásunk, és nekünk még működik a nemzeti immunrendszerünk".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.