A TASZ is beintett a KEHI-nek

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) politikai támadásnak tartja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott programokat ellenőrizni próbálja - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A TASZ ezért úgy döntött, hogy hitelességének megőrzése miatt a nyilvánosság számára közzéteszi a vizsgált projektek teljes dokumentációját, a hivatallal azonban nem kíván együttműködni.

Emlékeztetnek: a KEHI pár nappal ezelőtt felszólította a TASZ-t és sok másik szervezetet, hogy bocsássa rendelkezésére számos szervezeti dokumentum mellett a norvég alapból finanszírozott két programjának teljes dokumentációját. Azt írták: kormányzati tisztségviselők korábban egyértelművé tették, hogy az ellenőrzésre azért kerül sor, mert szerintük a norvég civil pénzek baloldali pártokhoz köthető szervezetekhez kerültek. Ilyen körülmények között a TASZ-nak nincs kétsége afelől, hogy a vizsgálat célja a hatalom maradék ellensúlyát jelentő erő megfélemlítése, a kormánykritikus civil szervezetek elnémítása - fogalmaztak.

Álláspontjuk szerint a KEHI nem jogosult a konkrét ellenőrzésre. Kifogásolják azt is, hogy a transzparenciát hirdető KEHI mindeddig nem közölte: ki utasította őket erre az eljárásra, valamint hány közpénzből fizetett munkatárs végzi a munkát. "Az emberek joggal teszik fel a kérdést: Lázár János akciója pontosan mennyibe kerül nekik?" - vélekedtek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több civil szervezet politikai nyomásgyakorlásnak tartja a KEHI vizsgálatát, ezért nem működik együtt az ellenőrzési hivatallal többek között a Krétakör, az Átlátszó.hu és az Asimov Alapítvány sem, de a kért dokumentációkat - ahogy a TASZ is - honlapjukon nyilvánosságra hozzák.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.