Íme az Orbán-kormány legnagyobb vívmánya

Egységes csomagolást kapnak a cigaretták, főként azért, hogy az emberek kedve biztosan elmenjen attól, hogy rágyújtsanak. Erről és a többi dohányzás elleni intézkedésről a kormány legnagyobb vívmányaként beszélt Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hétfőn az Egészségügyi Világszervezet hazai képviselőivel közösen szervezett sajtórendezvényen.
A kormányzati adatok szerint a hazai dohányzásellenes intézkedések hatására az elmúlt néhány évben általában 3-4 százalékponttal csökkent a dohányzók aránya, kivéve a legfiatalabbakat. Ők vagy nem olvasták a dohányzásellenes szabályokat, vagy csak fütyültek rá, mert a 13-15 évesek között a naponta rágyújtók aránya a korábbi 7,5 százalékról 9,5 százalékra nőtt. És körükben egyre népszerűbb a vízipipa használata is, 17 százalékuk számolt be arról, hogy használja ezt az eszközt.

Az elmúlt években több szabályt is szigorított a kormány, így egyebek mellett tilos rágyújtani a közforgalmú zárt légterű helyeken, játszótereken, aluljárókban. Májustól az e-cigaretták használatára is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a hagyományos füstölnivalókra.

Egy ideje a dohányzásra szánt dohánytermékek csomagolásának egyik oldalán képekkel kombinált figyelmeztetések találhatók, valamint jelentős mértékben csökkent a dohányterméket elárusító helyek száma.

A hétfőn bejelentett újabb változtatás: a most bevezetendő egységes csomagolással a jövőben valamennyi cigarettás doboz azonos színben és betűtípussal kerülhet a piacra. A csomagoláson minden logó, szín, márka, imázs vagy promóciós információ tiltott. Négy éve Ausztrália volt az első ország, amely alkalmazta ezt a módszert, idén május 20-án Franciaország, valamint az Egyesült Királyság is megkezdte az egységes csomagolás alkalmazását. Mint az elhangzott: az új csomagolástól a dohánytermékek piaci forgalmának csökkenését várja a kormány.

Mindezt azért akarja elérni a kormány, mert a dohányzás számos betegséget okoz, köztük rosszindulatú daganatokat is. A legnagyobb esetszámú egészségügyi probléma a tüdőrák, tavaly mintegy nyolc és fél ezren haltak meg Magyarországon ebben a betegségben. Kovács Gábor, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet főigazgatója szerint az ilyen esetek 85 százaléka írható a dohányzás számlájára. Különösen aggasztó, hogy mind több nő betegszik meg és hal meg tüdőrákban – mondta –, melynek hátterében a magyar nők kiemelkedően magas arányú dohányzása áll, a 18–35 éves nők harmada dohányos.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az ÁNTSZ a nem dohányzók védelmével kapcsolatos szabályok alkalmazását vizsgálta:

2012-ben 56 ezer ellenőrzést végzett és 230 bírságot szabtak ki,

2014-ben 32 ezer ellenőrzésből 208 esetben bírságoltak,

2015-ben 27 ezer ellenőrzés mellett 143 volt a bírságolások száma.

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint nem igaz, hogy az államkasszának megéri, ha sok a dohányos, mert több adóforintot hoz az értékesítés, mint a tiltás. Az adatok szerint a hazai lakosság közvetlen és közvetett egészségügyi költsége évente több mint 441 milliárd forint, míg a jövedéki adóból és egyéb, a dohánytermékek eladásához, megvásárlásához, előállításához köthető közterhekből 360 milliárd forint folyt be az államkasszába. Azaz 80 milliárd forint veszteséget jelent évente a dohányzás az országnak. Hozzátette: a dohányzással összefüggősbe hozható megbetegedések évekkel később jönnek elő, tehát ezek a károk később még nagyobbak is lehetnek.

Vannak leszokást segítő, támogató programok, ezek a tüdőgondozókban érhetők el, valamint telefonon is kérhetnek segítséget azok, aki le szeretnék tenni a cigarettát, ők a 06/80-44-20-44-es zöldszám hívásával kérhetnek tanácsot szakemberektől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.