A Századvégnél bejött az Orbán-beszéd

A kormánynak tanácsokat adó Századvég felmérése szerint összességében és fő üzeneteit tekintve is kedvezően ítélték meg Orbán Viktor pénteki évértékelőjét azok, akik hallották a beszédet.

Az adatok szerint a válaszadók 35 százaléka látta, hallotta részben vagy egészben a közvetítést, további 39 százalék értesült róla valamilyen hírműsorból. Előbbiek 58 százalékának kedvező a véleménye az elhangzottakról, 28 százalék mondott negatív véleményt, 16 százalék semlegesen nyilatkozott.

A Századvég az egyszerűség kedvéért csak azoknak a véleményét közli bővebben, akik részben vagy egészben meghallgatták a beszédet, vagyis nem a hírműsorokból tájékozódtak. Közöttük 82 százalék érthetőnek, 73 százalék határozottnak, 66 százalék hitelesnek tartotta a beszédet – nem meglepő módon tehát azok követték nyomon Orbán szónoklatát, akik alapvetően egyetértenek vele.

Az intézet szerint a megkérdezettek 95 százaléka támogatja a kormányt azon törekvésében, hogy javítson a munkából élők helyzetén. Az sajnos nem világos, hogy a maradék 5 százalék miért nem lelkesedik ezért. A válaszadók háromnegyede egyetért azzal, hogy a nemzeti függetlenség megőrzése a magyarok számára jobb életet biztosít. A devizahitelek forintosításával kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel a lakosság 69 százaléka azonosul.

A telefonos kutatás pénteken készült ötszáz ember megkérdezésével.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.