Simon-ügy: két újabb gyanúsított

Nem csak Simon Gábor használt bissau-guineai útlevelet, Welsz Tamás legalább 500 magyarnak szerzett okmányokat különböző csalásokhoz, ügyeskedéshez.

Háromra nőtt a Simon-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a Központi Nyomozó Főügyészség a mandátumáról lemondott volt szocialista képviselő ellen adócsalás, magánokirat-hamisítás és közokirattal visszaélés bűntette miatt folyó eljáráshoz egyesített más, korábban a rendőrségen indult nyomozásokat. A Népszabadság érdeklődésére Nagy Andrea a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, hogy kik az új gyanúsítottak, csak annyit mondott, hogy őket még a velük szemben korábban eljáró nyomozó hatóság gyanúsította meg.

Az egyre szövevényesebb ügyről eddig kiszivárgott információk alapján – hogy a Panamában csalással és okirat-hamisítással gyanúsított Welsz Tamás érdi házában nemrég házkutatás volt, s egyebek között találtak egy széfet, amely a nyomozó hatóság szerint Simon Gáboré lehetett –, valószínűsíthető, hogy a két új gyanúsított Welsz és az ő barátnője, vagy egy másik segítője lehetnek. Emlékeztetőül: Welsz házából került elő az a Simon fényképével Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél is, amellyel – az ügyészségi gyanúsítás szerint – Simon kérésére egy ismerőse bankszámlát nyitott egy hazai bankban. A számlán később több tízmillió forintot helyeztek el.

A Népszabadság információja szerint Welszt – aki egy időben a Sólyom Airways megmentőjének szerepében tetszelgett – az elmúlt években többen feljelentették Magyarországon. A legtöbben bissau-guineai diplomataként ismerték, bár nem volt az, csak üzletelt az állami korrupciójáról elhíresült ország papírjaival; útlevelekkel, forgalmi engedélyekkel és rendszámtáblákkal. Olyan honfitársaink vásároltak tőle, akik offshore paradicsomok helyett itthon akarták elrejteni adózatlan vagyonukat a hatóságok elől, vagy éppen a büntetés kockázata nélkül akartak gyorsan hajtani, ingyen parkolni, vagy „csak" nem akartak súlyadót fizetni.

Ügyfeleinek többsége vállalkozó volt, de akadt köztük világhírű hegedűművész is, akinek egy korábbi nyilatkozata szerint azért volt szüksége Magyarországon bissau-guineai rendszámra a Nissan sportautójára, hogy könnyebben támogathassa az éhező afrikai gyerekeket. Forrásaink szerint azonban Welsz nemcsak bissau-guineai, hanem például guineai útlevéllel is üzletelt.

Ismerői szerint félezernél is több afrikai útlevelet dobhatott piacra, amelyeket új tulajdonosaik kevés kivételtől eltekintve adózatlan jövedelmük eltüntetéséhez használtak. Bankszámlát nyitottak vele, ahogy a gyanúsítás szerint Simon Gábor is tette ismerőse útján.

Egyik ügyfele azonban komolyan vette, hogy a pénzéért jogszerűen kaphat guineai úti okmányt, majd amikor egy banki művelethez használni akarta a saját adataival kitöltött útlevelet, közölték vele, hogy az hamis. Annyira felháborodott a történteken, hogy feljelentést tett a rendőrségen. Érdeklődésünkre a rendőrség tagadta, hogy Welsz ellen eljárás indult volna.

Hogy mit csinált a rendőrség a feljelentésekkel, nem tudni. Azt sem, hogy miért nem szúrt szemet senkinek (a pénzmosás megakadályozásáról szóló törvény értelmében a gyanús tranzakciók bejelentésére kötelezett bankoknak sem) mintegy 500 magyar vállalkozó hamis afrikai útlevele. A sors fintora, hogy Welsz ellen épp a panamázás névadója, a Panamai Köztársaság adott ki elfogatóparancsot, mert „lenyúlta" magyar üzletemberek ottani offshore cégeit.

A Panamai Körzeti Ügyészség 2013. október 3-án csalás és közokirat-hamisítás miatt kiadott nemzetközi elfogatóparancsa alapján a magyar rendőrség november 18-án Érden elfogta Welsz Tamást és barátnőjét, H. Andreát. Négy nappal később a Fővárosi Törvényszék mindkettőjüket szabadlábra helyezte, miután megállapította: kiadatásuk feltételei nem állnak fenn. Magyarország és Panama között nincs kiadatási egyezmény, így a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló szabályozás és az államok közötti viszonosság az irányadó a konkrét esetben – mutatott rá a bíróság. Így viszont csak akkor lett volna lehetőség a kiadatási kérelem teljesítésére, ha a kikért személyek a magyaron kívül más ország állampolgárai is lennének, és nem lenne magyarországi állandó tartózkodási helyük.

Mindez egy héttel azután történt, hogy az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás elleni információs szolgálatának feljelentése alapján megkezdte a vizsgálódását a Simon-ügyben. Az ügyészségnek, mint megtudtuk, akkor még nem voltak ismeretei Simon és Welsz kapcsolatáról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.