Varga Mihály a hírügynökségtől nem kért helyreigazítást, ám sajtópert indított a Népszabadság ellen, és első fokon részben meg is nyerte a Fővárosi Törvényszéken. Noha fölvethető, egy közhatalmat gyakorló politikus mi alapján válogatja meg, hogy az azonos tudósításokat közlő médiumok közül melyeket perli, ez nem jogi kérdés. Kétségtelen, hogy a naponta tucatnyi sajtótájékoztatóról beszámoló MTI ellehetetlenülne, ha a hírfolyamában megjelenő összes állítás valóságáért felelnie kellene.
Politikusok viszonylag ritkán is perelik a hírügynökséget, de általánosnak az sem nevezhető, hogy más orgánumokon kérik számon az MTI tudósításait, ráadásul eredményesen. Márpedig hiába jelent meg néhány nappal később lapunkban a gazdasági miniszter cáfolata, a bíróság úgy ítélte meg, a Népszabadság felelős a valótlan állítás híreszteléséért, és hibázott, amikor nem kért reakciót az elhangzottakra Vargától, aki egyébként épp az Egyesült Államokban tartózkodott.
Ez viszont már gyakorlati problémákra mutat rá. Azt sugallja, hogy a másokat hírbe hozó politikusi nyilatkozatok – amelyek nem számítanak ritkaságnak – nem közölhetők az ellenvélemény nélkül. Akkor sem, ha a megtámadott nem siet reagálni. Merthogy a szóban forgó esetben sem elhallgattuk Varga válaszát, hanem a miniszter csupán négy nappal később – miután hazatért Amerikából – utasította vissza Vadai szavait, és tudatta, hogy rágalmazásért feljelenti. Noha az újságírás alapelve, hogy hallgattassék meg a másik fél is, ez nem a politikusi nyilatkozatok szembesítésére vonatkozó előírás, és nem csak a hírverseny vagy az erőforrás hiánya miatt.
Az ítéletből voltaképpen az következik, hogy a politikusok szerkeszthetik a lapokat, hírműsorokat, hiszen reakciójuk (időzítése) megszabná, hogy egy hír egyáltalán megjelenhet-e.
Az, hogy a sajtó felelőssége objektív, azaz a médiumok felelnek a náluk megjelenő valótlan állításokért, sokáig uralkodó álláspont volt. Ám a bírósági gyakorlat egyre inkább oldotta ezt, nemcsak a hivatalos eljárásokról – nyomozásról, gyanúsításról, vádemelésről – szóló tudósítások esetében, hanem akkor is, ha egy lap változtatás nélkül közli, mi hangzott el egy nyilvános eseményen.
Törvénykönyvön kívül
Ehhez igazodott a 2009-ben elfogadott polgári törvénykönyv, amely kimondta, nem kötelezhető helyreigazításra, sérelemdíj vagy kártérítés fizetésére egy médium, ha nyilvános rendezvényen elhangzottakról, a nyilatkozó kilétének megjelölésével, szöveghűen tudósít, vagy egy sajtónak adott nyilatkozatot tesz közzé. Csakhogy az Alkotmánybíróság 2010 áprilisában, néhány nappal a kódex első két könyvének életbelépése előtt, alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az új Ptk. hatálybalépéséről szóló törvényt, mert kirívóan rövidnek ítélte a rendelkezésre álló felkészülési időt.
|
Nem általános, hogy más orgánumokon kérik számon az MTI tudósításait
Szabó Barnabás / Népszabadság |
Az új, Fidesz–KDNP-többségű Országgyűlés ez után hatályon kívül helyezte a törvénykönyvet, és ismét Vékás Lajost kérte fel a kódex kodifikálására. Ám az enyhítés – amelyet több szakértő is inkább közjogi, mintsem polgári jogi eredetűnek tart – nem Vékás professzor, hanem a Bajnai-kormány igazságügyi minisztériumának javaslatára került a szövegbe, így az akadémikus újabb javaslata sem tartalmazta.
A Ptk. így végül anélkül lépett hatályba, hogy különbséget tenne az eseménytudósítások és az újságírói munka eredményeként elkészülő cikkek között. Pedig a különbség bírósági ítéletekből is kiolvasható.
Noha idehaza nincs precedensjog, a felsőbb bíróságok ítéletei gyakran irányadók, már csak azért is, mert a törvényszéki bírók okkal számíthatnak arra, hogy ha egy korábbi ítélőtáblai vagy kúriai döntésnek megfelelően határoznak, a másodfokú eljárás helybenhagyja azt. Ráadásul másodfokon születnek olyan kiemelt egyedi döntések, amelyeket publikálnak, így még inkább hivatkozási alappá válnak. Ilyen a Pécsi Ítélőtáblának a Bírósági Döntések Tárában megjelent 2010-es határozata, amely a strasbourgi emberi jogi bíróság ítéleteire is alapozva kimondta: a sajtótól nem lehet elvárni, hogy nyomozóhatóságként működjön, ezért a híreszteléssel terjesztett hamis tényállítások egy részéért nem lehet felelősségre vonni, föltéve, hogy megállapítható, kit idéz.
Első a közérdek
„A sajtótól nem várható el, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott tényállításokat még lapzárta előtt minden esetben igazolja” – olvasható az ítéletben, amelyet Lábady Tamás volt alkotmánybíró tanácsa hozott meg.
E szerint ha a sajtó fontos közérdekű problémát tárgyaló rendezvényen elhangzottakról szöveghűen tudósít, vagyis nem maga állít valamit, hanem csak beszámol egy eseményről, „akkor felelősségre nem vonható”, mert ez sértené a sajtónak a közérdekű problémák megvitatásában játszott szerepét.
Ez pedig nem lehet törekvés. Már ha nem a sajtó helyreigazítása a cél.
