galéria megtekintése

A saját fegyverét fordítják Orbán ellen, és megnézik, mi lesz

23 komment


Czene Gábor

Beindul a Jobbik ősszel. A párt a már korábban meghirdetett „valódi nemzeti konzultációt” kiszélesítve kérdőívet küld az összes háztartásba.

Az utóbbi időben nem bontanak pezsgőt a Jobbikban, ha kijön egy új közvélemény-kutatási adat: a párt támogatottsága egy helyben vesztegel, vagy éppen csökken. – Másoktól eltérően a Tárki azt mérte, hogy a biztos pártválasztók körében erősödtünk – említ ellenpéldát Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője, a frakcióvezetői poszt várományosa. Összességében azonban nem vitatja, hogy mostanában stagnál a Jobbik népszerűsége. „Pánikra semmi ok, ősztől belehúzunk” – jelentette ki lapunknak.

Vona Gábor pártelnök már a családokat is bevonná az úgynevezett valódi nemzeti konzultációba
Teknős Miklós / Népszabadság

A megtorpanás szerinte nem a belső konfliktusokkal vagy a néppártosodással függ össze, de még csak nem is a személye ellen indított – ahogyan Volner fogalmaz – „lejárató kampánnyal”. Hanem azzal, hogy a Jobbik „túl sok dologgal foglalkozik egyszerre„. Így olyan látszat keletkezhet – magyarázta –, mintha a pártnak fontos kérdésekben nem lenne érdemi mondanivalója. A Jobbik helyzetét nehezíti, hogy kevés médiafelületet kap: ha nem szűkíti a megjeleníteni szánt témák körét, akkor szétaprózódhat.

 

A Fidesz ebben egyelőre sikeresebb. Képes egyszerű és közérthető, egy-két ügyre fókuszáló üzeneteket eljuttatni a választókhoz.

„Ha mást nem is, ezt a technikát érdemes eltanulnunk Orbán Viktortól”

– állapította meg Volner.

A Jobbik a közeljövőben az egészségügyre, az oktatásra és a korrupció elleni küzdelemre fog koncentrálni. Az egészségügy és az oktatás közvetve vagy közvetlenül mindenkit érint, de a harmadik tétel akár meglepő is lehet. Politikai elemzők azt szokták mondani, hogy a nagy felháborodást keltő esetek ellenére a korrupciót – legalábbis a fideszes kormány regnálása idején – a választók nem sorolják a legfontosabb problémák közé.

Volner János szerint nincs ok pánikra a párt stagnáló népszerűsége miatt
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Volner szerint mára döntően megváltozott a közhangulat. Erről tanúskodik a HVG megbízásából készült friss Medián-kutatás, amely megállapítja, hogy a korrupció a lakosságot leginkább foglalkoztató kérdések egyikévé nőtte ki magát.

Az úgynevezett „valódi nemzeti konzultáció” keretében a Jobbik – az említett három témában: egészségügy, oktatás, korrupció – kérdőívet küld valamennyi háztartásba. Volner nem árulta el, hogy a papírokon pontosan milyen kérdések szerepelnek. Csak annyit mondott, hogy az ívek már a nyomdában vannak, és várhatóan ősz elején kerülnek a postaládákba.

Kérdésünkre hozzátette: a „migránsügy” azért maradt ki, mert erről nem lett volna értelme megkérdezni a lakosságot. Egyértelmű ugyanis, hogy a nagy többség „hevesen ellenzi” bevándorlók betelepítését.

Lábtörlő Orbán Viktor arcképével a Jobbik 2010-es majálisán. Valódit akarnak
Lábtörlő Orbán Viktor arcképével a Jobbik 2010-es majálisán. Valódit akarnak
Kocsis Zoltán / Népszabadság/archív

Az íveket a Magyar Posta terjeszti majd, a költségekről Volner egyelőre nem tudott nyilatkozni. Elmondása szerint egészen biztos, hogy a töredékébe kerül annak, amit a kormány költött „nemzeti konzultációra”. A későbbiekben – ígérte – a teljes elszámolást nyilvánosságra hozzák.

„Beállt a Jobbik népszerűsége”

A Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül 2015 elején volt a legmagasabb, akkoriban 18-19 százalékot is mértek a pártnak – emlékeztetett Mikecz Dániel, a Republikon Intézet kutatója. Azóta csökkent, 10-12 százalék körül stabilizálódott a radikálisok támogatottsága, de ez az arány még mindig magasabb, mint a 2014-es választások előtt volt.

A Jobbik tehát képes bővíteni szavazótáborát – hangsúlyozta Mikecz, aki szerint nem bizonyított, hogy létezne olyan üvegplafon, amely fölé ne tudnának kerülni. A szavazótábor bővülését az is segítheti, hogy csökkent a párt elutasítottsága. Kiugró emelkedésre azonban valóban nem volt példa, 2016 óta „beállt” a Jobbik népszerűsége.

A Jobbik stagnálását, támogatottságának némi csökkenését a kormány menekültellenes politikájával szokás magyarázni, amely érthetően elnyeri a radikális beállítottságú szavazó tetszését (és a Fidesz irányába tereli őket). Mikecz Dániel azonban lényegesebbnek tartja, hogy Orbán Viktor a magyar belpolitikát kinyitotta és következetesen európai dimenzióba helyezte. Erre a szintre nehezen tud felkapaszkodni egy olyan ellenzéki párt, amelyik kevéssé remélhet szövetségeseket nemzetközi téren, és még kormányzati tapasztalatnak is híján van.

Láthatóan a Jobbik igyekszik ledolgozni a hátrányát azzal, hogy párbeszédet remél a német és az amerikai külképviseletekkel, polgármestereket tesz alelnöki pozícióba. A Jobbik aktívabb a korrupciós ügyekben is, a párthoz kötődő internetes tévé rendszeresen szivárogtat ügyészségi információkat a Vizoviczki-ügyről. A korrupciós ügyek miatt­ mégsem vándorolnak a Jobbik felé az egykori Fidesz-szavazók és a bizonytalanok. Mikecz Dániel szerint ennek az az oka, hogy a szavazókat inkább demobilizálja a korrupció, hiszen azt gyakran az egész politikai rendszerrel, osztállyal azonosítják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.