Orbán maga találta ki az internetadót?

Az internet megadóztatása a kormányfő ötlete volt – értesült kormányzati forrásokból a HVG online. A portál úgy tudja: ebből szeretné Orbán Viktor fedezni a rendvédelmi szervek és a katonák béremelését.

Mint az írják: Orbán Viktor harminc százalékos emelést szeretne, amit az internetadónak kellene fedeznie. A parlamentnek kedden benyújtott jövő évi adótörvény-javaslatból kiderült, a 2012-ben bevezetett távközlési adót az internetszolgáltatásra is kiterjesztenék, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a szolgáltatók. Az előterjesztés szerint az adó mértéke minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forint lenne, melyet a távközlési szolgáltatóknak kell megfizetniük. Ahogy arra Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is utalt, az internetes adatforgalom megadóztatásától 25-30 milliárd forint bevételt vár a kormány.

Az internetadó olyannyira frissen született ötlet, hogy semmilyen korábbi szakmai anyagban nem szerepelt, még kormányhatározati javaslatban sem. Nem volt benne az NGM ágazati szabályozási tervezetében, és előzetesen nem tudott róla a Fidesz-frakció sem. Orbán az előterjesztés benyújtását követően utasította Vargát, hogy üljön le az internetszolgáltatókkal egy kávéra, mint ahogy az Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján kiderült - írja a HVG.hu.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.