A polgármester sem tudja, mi történik az azbeszttel

A Saubermacher-Magyarország Kft. Aszód, Galgamácsa és Iklad határában elhelyezkedő hulladéklerakójába szállítják június óta az egykori selypi-azbeszt gyár veszélyes hulladéknak minősülő törmelékét. A hatalmas teherautók az M3 autópálya helyett a mintegy fél tucat településen átvezető alsóbb rendű utakon viszik a szemetet.

Lapunknak Galgamácsa polgármestere, Ecker Tamás azt mondta: két hete próbálnak tájékozódni arról, mi történik a veszélyes hulladékkal. Korábban senki nem informálta a települések lakosságát, illetve a polgármestereket arról, hogy a hulladéktárolóban rakják le az azbeszttörmeléket. Előre senki nem tájékoztatta környezetében lévő települések lakosságát illetve a polgármestereket, hogy a falu külterületén lévő veszélyes hulladéktárolóban rakják le az azbeszt-törmeléket.

Az érintett falvak polgármesterei mindezt június elején közös levélben sérelmezték. A Pest Megyei Kormányhivatal ezt követően arról számolt be, hogy két hét alatt végeznek is a munkával. A veszélyes hulladék 90 százalékát már odavitték. Szerintük a szállítással nem veszélyeztettek senkit, mert kémia anyaggal megkötötték az azbeszt-törmeléket és a teherautók pedig mosókapukon mennek át. A kormányhivatal pedig méri a levegőbe került azbeszt-szennyezést.

Ecker Tamás hozzátette: az érintett településeken élők, látták a teherautókat, azt hitték, zúzott követ szállítanak, pedig a selypi azbesztet vitték a teherautók a Galga menti községek közútjain.

A polgármesterek érdeklődése után viszont a Pest Megyei Kormányhivatal arról számolt be, hogy két hét alatt végeznek a munkával. A veszélyes hulladék kilencven százalékát már odavitték. A hivatal szerint a szállítással nem veszélyeztettek senkit, mert kémiai anyaggal megkötötték az azbeszttörmeléket, a teherautók pedig mosókapukon mennek át. A lakosság még sem nyugodt.

Mint arról korábban a Népszabadság beszámolt: a 26,5 ezer tonna hulladék elszállításáról, ártalmatlanításáról több javaslat is készült a kormány számára, a tavaly év végén készített előkészítő anyagban ugyanakkor valamiért az szerepelt, hogy a galgamácsai lerakó engedélyét módosítani kellene az azbeszt fogadásához.

A kormánydöntés pillanatában sem a hulladék tárolására eredetileg kijelölt Inotán, sem Galgamácsán nem volt olyan tárolókazetta, ahol azbeszt elhelyezhető. A kormányhivatal polgármestereknek írott tájékoztatójában viszont az szerepelt, hogy a hulladék lerakásához minden engedélye rendben van az üzemeltetőnek.

A galgamácsai lerakó üzemeltetője, az osztrák Saubermacher Kft. 515 millió forintért vállalta a hulladék elszállítását.

Az aszódi polgármester, Sztán István július 31-ei válságtanácskozásra hívta a hulladék lerakás problémájával érintett települések polgármestereit. A tanácskozást az aszódi városi televízió rögzítette.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.