galéria megtekintése

A papírmunka csökken, a felelősség marad

A bürokráciacsökkentés jegyében a kormány 2017-től eltörölné a családi házak építési engedélyezését. De ha a ház nem a beadott tervek szerint épül meg, esetleg hibát talál benne valamelyik szakhatóság, visszabontatják. A kormány erre is több pénzt ad.

Csak döntés és pénz kérdése lesz a jövőben a családiház-építés. A jegyzőnek, illetve a járási építésügyi hivatalnak 15 napja lesz a beadott tervek véleményezésére. Ha az építtető mintatervet vesz, akkor az engedélyezési eljárás húszezer forintos illetéke mellett a tervezési díj is a zsebé­ben marad. Ez utóbbi jelenleg a bekerülési költség átlagosan 2–5 százalékát teszi ki. Ez egy 100 négyzetméteres ház esetében 500 000–1,2 millió forint között mozog. Az építészek vállalási minimálárát rendeletben határozzák meg, a típustervek ára az állami támogatástól függ.

A tervező mégsem hagyható el teljesen, az építkezés végén ugyanis mindenképpen igazoltatni kell, hogy a ház a papírforma szerint valósult meg. A használatbavételi eljárás megmarad. Így a kéményseprők, a gáz-, víz- és áramszolgáltatók a kész épület előtt tehetik meg észrevételeiket, ha hibát találnak, visszabontathatják vagy átépíttethetik a házat.

Bár elmarad az engedélyeztetés, aki eltér a tervtől, súlyos következményekkel számolhat
Bár elmarad az engedélyeztetés, aki eltér a tervtől, súlyos következményekkel számolhat
Mediaworks/archív

 

– Franciaországban évtizedek óta elegendő a tervek bemutatása, a bevezetni kívánt rendszer tehát nem példa nélkül való – hangsúlyozza ­Eltér István, a Magyar Építész Kamara alelnöke, aki szerint a mintatervek intézménye szintén előremutató, hiszen olyan építészeti, technológiai megoldásokat kínálhat olcsón, amely az átlagépíttető számára eddig elérhetetlen volt. De aligha lesz olyan építtető, aki a típustervet változatlan formában valósítja meg. Az egyiknek maradt két ablaka az előző házából, amit beépíttetne, a másik szeretne még egy fürdőt vagy vasalószobát. Addig buherálják a megvett tervet, amíg rá sem lehet ismerni az eredetire. Egy ház viszont nem IKEA-bútor, ami katalógusból összerakható.

Egy felkészült, tájékozott kivitelező ugyan átsegíthetné ezen a megrendelőt, de ilyen szakemberekből talán ha egy-kettő akad az országban. Inkább rábeszélik majd egy olcsóbb és egyszerűbb megoldásra, ami végképp elrontja azt, ami a mintaterven még jó volt – mutat rá a kamara alelnöke, aki gyakorló tervezőként ennek ellenére is üdvözli az engedélyezési eljárás megszüntetését a kisebb családi házak esetében. Nonszensznek tartja, hogy egy engedélyezési eljárás évekig húzódhat.

Az új engedélyezési rendszer a jelenleginél sokkal nagyobb felelősséget ró az építészekre, hiszen az építkezés elején és végén is nyilatkozniuk kell, hogy a terv, illetve a ház megfelel a hatósági előírásoknak, és azonos a kivitelezés előtti önmagával. De nagyobb szerep jut a főépítészeknek is, akik a helyi szabályozási tervek megalkotásával és betartatásával őrizhetik és fejleszthetik a település arculatát. Abban viszont kétkedik a kamarai alelnök, hogy a 15 napos határidőt tartani tudják majd.

Még minden mozgásban van, a családi házak 160 négyzetméteres hasznos alapterület-határa sincs kőbe vésve. A jövőre elkészülő végleges jogszabályban szerepelhet ennél kisebb és nagyobb szám is – hárította el a Népszabadság érdeklődését az óbudai önkormányzat, bár annyit elárultak, hogy a kerület főépítésze a minisztérium kérésére elküldte a tervezett változtatásokról kialakított véleményét.

Óvatosan fogalmaz Őrfi József, ­Piliscsaba főépítésze is, aki nem mellékesen építész és műszaki ellenőr is. – Rengeteg még a kérdés az átalakítást célzó intézkedési tervvel kapcsolatban. Annyira sok alacsony színvonalú ház épül azonban, hogy ehhez képest akár a mintatervek is lehetőséget nyújthatnak az építészeti minőség emelésére.

Messze még a határidő

A távoli határidő okán a Miniszterelnökség egyelőre nem kívánt válaszolni a Népszabadság kérdéseire, Füleky Zsolt építészeti és építésügyi állam­titkár a Metszet című folyóiratnak viszont elmondta, hogy az építésügyi hatósági rendszer átalakítása több lépcsőben történik majd, de Budapesten nem lesz változás. A családi házak esetében engedélyezés helyett elegendő lesz feltölteni a kiviteli terveket az elektronikus dokumentációs rendszerbe.

Leegyszerűsítik a szakhatósági eljárásokat is. Elég lesz a tervezői nyilatkozat. A legtöbb kérdést, például a szomszédjogokat a helyi építési szabályzatokban kell tisztázni, a vitákat bíróság előtt rendezhetik a felek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.