galéria megtekintése

A panelproli a krumplin spórol

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 10. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Az összecsapott földtörvény elvenné a hobbikerteket a mostani bérlőktől.

– Mérgemben már majdnem nekiestem Stihl fűrésszel ennek a szerencsétlen meggyfának, pedig nem érdemelte volna meg, hogy rajta álljak bosszút – mondja Szombathely oladi városrészében egy hobbikertbérlő. Indulatos keserűségét az váltotta ki, hogy a módosított földtörvény értelmében az önkormányzat nem újíthatja meg a szeptemberben lejáró bérleti szerződéseket. Konyhakertet is csak az bérelhet ugyanis, aki életvitelszerűen földműveléssel foglalkozik, s ehhez valamilyen képzettsége van. A jogszabály Magyarországon legalább félmillió embert érint.

– Elhessegettem magamtól a fakivágás gondolatát, egyébként is távol áll tőlem a gondolat, hogy ha nekem nem lehet, ne legyen másnak sem –higgad le a férfi, aki neve helyett úgy mutatkozik be:

– Klasszikus panelproli vagyok én, kérem szépen, élek egy lakótelepi házban, aminek a szigetelését a kormány és az önkormányzat dicséretére legyen mondva, nemrég megcsinálták. A Remix melósa voltam, most már igazi magyar nyugger. Nem szavazója és nem kedvence a mostani kormányzatnak, de általában nem is az ellensége, csináljanak forradalmat a huszonévesek. Ősidők óta bérlem ezt a kis földet, ide jövök ki a panelból, ha friss levegőt akarok szívni, megterem a paprika, a paradicsom, a saláta, az uborka, még a krumpli is. Amit ezekkel a piacon megspórolok, azt odaadom a patikusnak, bár nekem ez a kert a legjobb orvosság.

 

– Én csak azt nem értem – szól közbe egy biciklivel érkező haszonbérlő –, hogyan lehetett ezt megszavazni, ha senki sem akarta? Azt szajkózzák a kormánypárti képviselők is, hogy visszacsinálják a törvényt, tévedésből futott át rajtuk. Hát birkák ezek? Ha a kormány az Amerika elleni hadüzenetet terjeszti be, arra is csak bólogatnak? Vagy fogalmuk sincs arról a képviselőknek, hogy mi van a saját törvényükben?

A politikusok megígérték, hogy segítenek. Nem a kapálásban
A politikusok megígérték, hogy segítenek. Nem a kapálásban
Ohr Tibor

Szombathelyen a rajzfilmsorozat alapján Mézga-telkeknek hívják a hobbikerteket. Sokak szerint a szocializmus háztáji gondolkodásának az örökségei. A törvénymódosítás előtti állapot azonban mindenkinek jó volt. Az önkormányzatnak nem kell gondoskodnia a kertek hasznosításáról, parlagfűirtásról, de bármikor felhasználhatja, ha valamilyen fejlesztéshez szükség van rá. Az új földtörvény ezt a helyzetet írja felül.

Szombathelyen négy kertbarát egyesület is működik, közülük a 134 bérlőt összefogó oladi a legrégebbi, 54 évvel ezelőtt jött létre. Vezetőjük, Benkő Miklós szerint – aki először vette észre és tette szóvá a földtörvénynek ezt a képtelenségét – a bérlők hatvan százaléka kisnyugdíjas, jelentős részük még a rendszerváltás előtt elérte a nyugdíjkorhatárt.

– Az ő kiskertjeik végén nem állnak luxusautók – jelzi a bérlők anyagi helyzetét. – Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az önkormányzati bérleti díj most rendkívül kedvező, külterületen évente 3 forint hetven fillér négyzetméterenként, belterületen is csupán 4 forint 70 fillér.

A kertbarát egyesület tagjainak – szabályzatuk alapján – a telek 25 százalékán konyhakerti növényeket kell termeszteniük, a többin lehet gyümölcsfa, virág.

– Ezt a földtörvényt alighanem összecsapták – állítja Benkő Miklós. –Erre utal, hogy mindkét politikai oldal azt állítja, a kertbérlők pártján áll, és megoldást ígér. Tehát valószínűleg nem az volt a parlamenti képviselők szándéka, hogy az 500–600 négyzetméteres kiskerteknek a bérlőit lecseréljék. Úgy tűnik, hogy inkább a felületességnek lehetünk az elszenvedői. A jelenleg ügyvédként dolgozó Ipkovich György, a város korábbi polgármestere és országgyűlési képviselője, az MSZP mostani polgármesterjelöltje ezt is el tudja képzelni.

– Nem tudhatjuk, milyen érdekkörök mozognak a háttérben, bár az is lehet, hogy ezt a teljesen átpolitizált törvényt „csak” átgondolatlanul, felszínesen, trehányul szerkesztették meg, a kormánypárti képviselők pedig kritika nélkül rábólintottak. A hobbikertek bérlői számára átmeneti, időleges jogi megoldást dolgoztunk ki, melyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertetünk Bárándy Gergely párttársammal közösen – tájékoztat Ipkovich, de bejelentésük tartalmát előre nem mondja el. Annyit megjegyez: a tartós megoldást az jelenti, ha a hobbikertekre is vonatkozó paragrafust kiveszik a törvényből, a módosítás viszont a parlament jogköre.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere szerint a városban összességében 900 kiskertről van szó, s a szerződések közül az idén szeptember végén 41 jár le.

– Az emberekhez hozzánőtt ez az életforma, s ezt nem is szabad elvenni tőlük – mondja a polgármester.

– Mit kezdene a város ezekkel a kis telkekkel, ha a törvény alapján a hasznosításuk visszaszállna rá? – kérdeztük tőle.

– A bérlők kezében vannak a legjobb helyen – szögezi le Puskás Tivadar. – Eladni nem akarjuk a kiskerteket, a város fejlesztéséhez esetenként szükség lehet rájuk, vannak is erre példák. A megoldás mindenképpen a törvény módosítása. Már áprilisban tájékoztattam erről a gondról a szakminisztert, valamint Hende Csaba országgyűlési képviselőnket, és V. Németh Zsolt államtitkárt is. Ígéretem van tőlük, hogy megoldják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.