A nyugdíjemelés százszorosát kapják emelésként az államtitkárok

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy miközben a nyugdíjak átlagosan 2000 forinttal emelkedtek januártól, addig az államtitkárok - mint mondta - átlagosan 220 ezer forintos emelést kapnak.
   
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, januártól 1,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, míg az államtitkárok és a helyettes államtitkárok 30 százalékos emelést kapnak. A törvény értelmében a tárcavezetőknek lehetőségük van arra, hogy felfelé térítsék el az államtitkárok illetményét, így ezen vezetők 220-250 ezer forintos emelésre is számíthatnak - mondta.

Hozzátette: az átlagos minisztériumi fizetések több mint 50 százalékkal emelkedtek 2010 óta. "Ha a nyugdíjak is 50 százalékkal emelkedtek volna 2010 óta, én most meg se tartanám ezt a sajtótájékoztatót" - fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy 101 ezer forint a havi átlagnyugdíj, és ezt a nyugdíjasok 65 százaléka nem is éri el.

Korózs Lajos szerint több tárca is élen jár a fizetésemelésekben: "Lázárék, Szijjártóék és a szociális minisztérium". Mint mondta, a legutóbbi háborítja fel a legjobban, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériumában született döntések nyomán ez évtől megszűnik "egy rakat" szociális juttatás.

Kitért arra is, hogy január 1-jétől nem lehet jogosultságot szerezni korkedvezményes nyugdíjra, emiatt a szakszervezetek is tiltakoztak. Jelezte, az MSZP országgyűlési határozati javaslatot dolgoz ki ez ügyben, és felszólítja a kormányt, hogy a parlament tavaszi ülésszakának első napján foglalkozzon a korkedvezményes nyugdíj ügyével.

Korózs Lajos reagált arra is, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter közlése szerint a duplájára, 6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása idén. Az ellenzéki politikus azt mondta, a szocialista kormányok idején kétszer annyi nyugdíjas kapott utalványokat, mint most.

Mint mondta, a gyerekek üdültetése helyett fontosabb lenne a gyermekéhezés felszámolása.

Novák Előd az ország idei első újszülöttjével kapcsolatos Facebook-bejegyzéséről azt mondta Korózs Lajos, hogy az ügyészségnek és a bíróságnak is feladata van az ügyben, véleménye szerint ugyanis a jobbikos képviselő által közöltek egy lépésre vannak fajelmélettől. Azon is el kell gondolkodni, hogy Novák Elődnek van-e helye a magyar Országgyűlésben - tette hozzá.

Elhangzottak kérdések a párt költözésével kapcsolatban. Budai Bernadett szóvivő azt mondta, nincs új fejlemény, egyelőre nem költöznek ki a Jókai utcai székházból. Ugyanakkor tévesnek nevezte azokat a korábbi sajtóinformációkat, hogy egy Villányi úti épületbe költözne a párt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.