Vizsgálnák a botrányos Juhász-interjút

Komlósi Gábor a MÚOSZ elnöke az újságírószövetség független etikai bizottságához fordult: térképezze fel, és  lehetőségeihez képest vizsgálja ki a TV2 március 17-ei anyagának etikai vonatkozásait és terjesszen elő iránymutató állásfoglalást a jól dokumentálható eset kapcsán.

- Hiába reméltük a TV2 bocsánatkérését a nézőktől és az érintettektől. Hiába számítottunk rá, hogy a láthatóan nagy változásokon átesett tv-csatorna új hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien elfogadja a MÚOSZ meghívását Új főszerkesztők sorozatába, hogy személyesen beszéljen a szakmával, a szakmáról a Sajtóházban. Hiába vártuk, hogy valaki hivatalosan is panaszt emel etikai bizottságunknál – vagy bármely más fórumon – az elhíresült Juhász-interjú szakmaiatlan túlkapásai, a televíziós oknyomozó újságírást nem tanári szinten művelő Kunfalvi Nóra riportja ellen.

Ezért úgy döntöttem, hogy – bár nagyon nem vagyok híve a „hivatalból" kért vagy elrendelt vizsgálatoknak – a MÚOSZ elnökeként fordulok szövetségünk független etikai bizottságához: térképezze fel, lehetőségeihez képest vizsgálja ki a TV2 március 17-ei anyagának etikai vonatkozásait és terjesszen elő iránymutató állásfoglalást a jól dokumentálható eset kapcsán - olvasható Komlósi Gábor MÚOSZ-elnök közleményében.

Mint arról korábban a nol.hu beszámolt, a TV2-höz frissen szerződtetett Kunfalvi Nóra – aki ­Simicska ­Lajos kegyvesztetté válása előtt dolgozott a Hír TV Célpont című műsoránál, majd épp a tulajdonos ­Orbán Viktorra tett becsmérlő kijelentései miatt távozott onnan, megfordult a Magyar Időknél és a Habony Árpád-féle 888.hu-nál – első riportjában Zuschlag Jánossal készített anyagot, amelyben a börtönviselt volt szocialista politikus Pukli Istvánt, a pedagógustüntetések vezéralakját hozta hírbe, most pedig Juhász Péter Együtt-alelnökre „állt rá". Miatta többen távoztak illetve távozni készülnek a csatornától.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.