galéria megtekintése

A múlt, ami elvarázsol

1 komment


Rab László

Nem kell ám a boldoguláshoz az, hogy minden vizsgára mindig mindent bemagoljunk. Nem szükséges fölöslegesen előre törekedni sem, elég, ha néha-néha eszünkbe jut egy-egy olyan ötlet, amely beszippanthat, amely mögé érdemes teljes mellszélességgel kiállni.

A 45 esztendős Tamási Miklós sem úgy élte a gyerekkorát, hogy valami eget rengető dologra készült volna. Miként gépészmérnök édesapja, ő is hallgatta a Szabad ­Európa Rádiót, Farkasrétre járt suliba, élte a ­70-es évek nem különösebben izgalmas hétköznapjait, némi katolikus neveltetéssel a háttérben.

Aminek persze nem sok köze volt ahhoz, hogy a fiatalember a középiskolában többször megbukjon. Általában a biológia volt számára az átugorhatatlan akadály. Az érettségire se jutott el időben, ma úgy látja, sodródó gyerekként élt, nem érdekelte különösebben az iskola. Az osztálytársai sokkal érdekesebbnek bizonyultak, és erősen lekötötte a figyelmét a rendszerváltás is. Kár, hogy ezt akkoriban a tanárai közül többen figyelmen kívül hagyták.

A Duna-kör és a Fidesz tagjaként vetette bele magát a sűrűbe, többször lógott Krassó György lakásán (Magyar Október Párt), hitt az időközben elhasználttá vált radikális antikommunizmusban. – Voltak, akik átaludták a rendszerváltást, nekem máig fontos időszak volt. Aztán 1990 nyarára, a koronás címer megszavazásával körülbelül véget is ért a politikai aktivitásom – mondja.

 
Földi D. Attila / Népszabadság

De most egy kicsit előreszaladtunk, és nem is biztos, hogy ennyi mindent el kell mondani, mielőtt Tamási Miklós nagy dobásáról, a Fortepanról szót ejtünk. Nem szeretett ugyan tanulni, de azért elment a Debreceni Egyetem lengyel szakára (ehhez, mint mondja, konkrétan „nem kellett tudni semmit se"), de végül nem diplomázott le, abbahagyta a tanulmányait.

Később mégis a lengyel nyelvtudás segítette abban, hogy bejuthatott az OSA-ba (Nyílt Társadalom Intézet), ahol a Szabad Európa Rádió írott és hangban felhalmozott hagyatékát gondozták. Tizenhat évet húzott le itt a fiatal „lengyeles" kutató, alaposan beleszokhatott az archívumok használatába, s miközben a kommunizmus működésének rejtett területeit vizsgálhatta, elvégezte a tipográfus szakot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, Papp Gábor Zsigmond retrofilmjeihez pedig forgatókönyveket írt. Szintén e páros közös munkája Az ügynök élete című pompás dokumentumfilm, mely korabeli profi oktatófilmek anyagát használva mutatta meg, hogyan működött az életünket gúzsba kötő állambiztonság a Kádár-rendszerben.

Ungváry Krisztián történésszel készítette a főváros ­1944–45-ös ostromát bemutató Budapest 1945 című könyvet, és emellett feldolgozta és publikálta Hegedüs András volt miniszterelnök 1956–1958 közötti moszkvai levelezését.
Foglalkozott és foglalkozik sok minden mással is (a sokoldalúságot egykor a gimiben ezek szerint nem nagyon tudták kiaknázni), az OSA munkatársaként számos ötletet jegyzett. Az egyik a 2014-es Csillagos házak program volt, amelyben interaktív formában dolgozzák fel Budapest történetének tragikus és szégyenteljes fejezetét: a zsidóüldözés és a vészkorszak története térképekkel és videókkal elevenedik meg. A másik a hatodik éve futó Budapest100 program .

A százéves fővárosi házak bejárását és megismerését célzó, hallatlanul népszerű vállalkozásban a mai napig aktívan részt vesz. A 2011-ben elrajtolt program során 50 budapesti épületben (a lakóházak mellett egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben) látták vendégül az érdeklődőket az ott lakók, dolgozók. 2012-ben már 60 épület, köztük 35 lakóház és 25 intézmény nyitotta ki kapuit az év 100. napjához legközelebb eső hétvégén. A látogatók száma közel 17 ezer volt. 2013-ban pedig nosztalgiavillamosok idézték fel a 100 évvel ezelőtti hangulatot. 2014-ben az Év Önkéntes Programjává választották a ­Budapest100-at. Amit Tamási Miklós kitalált, sokak fantáziáját megmoz­gatta.

A nagy dobás mégis a mindmáig ingyenesen hozzáférhető Fortepan fotóarchívum, mely a civil Magyarország 1900-tól 1990-ig tartó időszakát dolgozza fel digitális formában. A fotóarchívumot Szepessy Ákossal létrehozó Tamási Miklós szerint a fényképezőgép a polgári világ jellemző eszköze volt, a gép mögött inkább egy-egy patikus, ügyvéd állt, nem feltétlenül a paraszti látásmódot tükröző állattartó gazda. Mindez nem jelenti azt, hogy a falusi életképeket kitiltották volna népszerű felületükről.

– 1985 óta egyfolytában „lomtalanítottunk", gyűlt az anyag, többnyire fotónegatív, ímmel-ámmal laboráltam, és azon tűnődtem, mit kellene vele csinálni – mesélte a 2010-es indulásról az ötletgazda. – Az volt a cél, hogy online mutassuk meg azt, ami addig nem volt látható online. Elhatároztuk Szepessy Ákossal, hogy a 20 ezer képet beszkenneljük, és föltesszük az internetre. De rájöttünk, hogy ez totál érdektelenséghez vezetne. Ezért kezdtünk válogatni. Ha van olyan kép, ami nem mond semmit, azt nem tesszük ki. Ezért lett a Fortepan formált, erősen szerkesztett archívum. Terveink szerint az is marad.

A Fortepan – mely tehát abban különbözik egy múzeum fotótárától, hogy szelektálhat – elkezdett élni és virulni. Sokat lendített a vállalkozás sikerén, hogy a képek szabadon felhasználhatók, a szerkesztők nem próbálnak velük kereskedni. Ma már filmek, könyvek is használják a képeket, az internet megosztási szokásait jól ismerő fortepanosok voltaképp közkinccsé tették a civil világ dokumentum­értékű kattogtatását (miközben a profi világ által készült képeket sok ezer forintért lehet megvenni mondjuk a közpénzen fenntartott MTI fotótárából).

Tamási Miklós elve, hogy a kulturális intézményeket azért hoztuk létre, hogy az általuk előállított „javak" szabadon eljussanak mindenkihez. Ennek megfelelően: amit a köz hozott létre, és a köz digitalizálta, automatikusan közkinccsé kellene tenni. Mindehhez tudni kell, hogy a Fortepan-modell lelke nyilván az internet. Ha nem lenne szabadon megosztható kép, valószínű, hogy nem volna szükség a fotóarchívumra sem. – Az látható a világból, ami online látható. Amit a telefonunkon is megnézhetünk – fogalmaz Tamási Miklós, aki a közösség összeadott tudásáról beszél átszellemülten.

Gyakran előfordul, hogy felkerülnek olyan régi képek, amelyekről a válogatók sem tudják, hol készültek. A Fortepan.hu oldal mellett – amelyen jelenleg 61 435 kép érhető el – az Index „szaktopikjában" fórumozók gyakran elképesztő rejtvényeket oldanak meg. A megfejtők ügyesen használják a ­Google ­Street View oldalakat, s megjegyzéseikkel, javítá­saikkal voltaképpen „pozicionálják" a régi képtartalmakat.

A folytatásról csak annyit lehet tudni, hogy marad az ingyenesség. A fotóarchívum létrehozóját az izgatja, mi a racionális oka annak, hogy valami nem lehet ingyenes. Tamási Miklós meggyőződése, hogy a Fortepan-modell a kultúra más területein is működhetne. Feltéve, ha akarjuk.

Névjegy

Tamási Miklós 1970. december 18-án született Budapesten. Szabadúszó, hosszú időn át dolgozott az OSA (Nyílt Társadalom Intézet) kutatójaként, jelenleg a Fortepan Online Fotóarchívum szerkesztője. Ez úgy vált lehetővé, hogy a Summa Artium Nonprofit Kft., amely két éve hátteret ad a projektnek, tavaly októbertől azt is feladatának tekinti, hogy az alapító megélhetését előteremtse.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető