Hitelt nem kér, pályázatokban elvből nem vesz részt. Azt mondja, tőle nem fog senki visszakérni negyven-ötven százaléknyi kenőpénzt, mert úgy hallja, ennyi most a tarifa. Ha negyvenéves lenne, „megmutatná nekik”, akkor lenne értelme egy olyan pártot alapítani, amelyik nem csak szavakban üldözi a korrupciót. A szocializmusból meg a kapitalizmusból is átvenné a „legjobb részeket”: az előbbiből a szociális hálót tartaná meg, az utóbbiból meg azt az elvet, hogy aki többet dolgozik, az többet is keressen. Legyen háza, nyaralója, jó kocsija, felesége, de persze ne legyen az övé a fél ország, mert az nincs rendjén – mondja.
,,Az első házasságom megromlásában én voltam a hibás, mert félreléptem. A második házasságomat illetően viszont nem ez történt: nem volt harmadik, hacsak a munkámat nem nevezem annak, ugyanis nagyon lekötöttek az üzleti gondok, több alkalommal a nulláról kellett újrakezdenem. A családom ebből semmit sem érzett, a jólétet folyamatosan biztosítottam, még akkor is, ha éppen százmilliós tartozásom volt... Óriásit okultam abból is, hogy számomra az üzlet volt mindenekfelett. Ma már úgy gondolom, hogy az első a család, a második a család, a harmadik a család, és csak utána jöhet az üzlet. Én ezt világéletemben fordítva csináltam. Hiba volt, mert a jó család, jó feleség, jó partner, jó háttér nagy erőt ad, az akadályokat sikeresebben veszi a férfi, ha mindez mögötte van.” (Részlet a Morvai című könyvből)
Ma is minden reggel ötkor kel, s rögtön utána reggelizik. Beszélgetésünk napján tojásrántottát szalonnával – idézi fel. Volt idő, amikor minden reggel tornázott vagy kocogott egyet lakóhelyén, Mátrafüreden. Mostanára csak a hétvégi séták maradtak. – Újból kezdem észrevenni, milyen szép helyen élek, vannak patakok, kövek, erdők, virágok. Eddig ezt nem láttam – mondja. Hét előtt bent van Nagyrédén a Megamorv üzemben, ahol ma is átlag húsz ember dolgozik folyamatosan.
A külvilág bármennyire is kellemetlen, öntörvényű embernek ismerte meg őt, a munkatársai hűségesek hozzá. Pedig nem szab könnyű feltételeket, csak alkalmazza az „öt negatív-öt pozitív szabályt”. Például azt, hogy mindenkinek be kell érnie a munkahelyre, mire ő beér, s hét órakor már a gépek mellett állnak az emberei. Négy órakor viszont már senkit nem akar ott látni az üzemben.
Aki „fusizni” akar, neki fusizhat, a túlórát megfizeti. Időnként végigszondáztatja őket, s akit italozáson ér, az abban a hónapban nem kap fizetést. Ha pedig elvész valamilyen szerszám, annak az árát mindenkitől levonja, így aztán nem is nagyon tűnik el semmi. Saját orvosuk van, csak attól fogad el igazolást a betegségre, kamupapírokkal nála nem lehet trükközni, táppénzre menni. A mérleg pozitív serpenyőjében mindjárt ott vannak a bérek: 200 ezer forint az átlagos nettó, a túlóráért 35 százalékkal magasabb órabért fizet. Mivel mostanában jól megy a cégnek – több új fejlesztésüket is megvették külföldön, s jelenleg épp szerelik össze Nagyrédén azt az olajiszapot energiává alakító hatalmas gyártósort, amit kétmilliárd forintért visz el egy osztrák vevő –, így bért emel. Nem „piskótázik”: van, aki 50 százalékkal többet kap, mint korábban. Évente egyszer egy hosszú hétvégén közösen buliznak, nyaralnak valahol, a cechet Morvai Ferenc állja. Az idei terv, hogy kibérel egy balatoni panziót, disznót vágnak, hajókáznak. A „jóléti csomaghoz” tartozik, hogy a cégnek saját büféje van, ingyen jár a kávé és az üdítő.
„A családfenntartás terhét édesanyám cipelte, s ebből már gyerekként próbáltam átvállalni. Kisiskolás koromban vasárnaponként a nagymamám borát hordtam, amiért egy kis pénzt adott. Két ötliteres kanna lógott a nyakamban, meg kettő a kezemben, így gyalogoltam le három kilométert a rédei csárdához, onnan busszal mentem Hatvanba, ahol házakhoz vittem a bort. Filléreket kerestem azzal is, hogy tekebábukat állítottam. Látva édesanyám küzdelmét, már akkor elhatároztam, hogy ha nekem családom lesz, én férfi módjára gondoskodom róluk.” (Részlet a Morvai című könyvből)
Mostanában sokat gondolkodik a bakancslistáján, s azon, hogyan tegye tartalmassá a még hátralévő éveket. Nem tervez hosszan, realista, a szívpanaszok óvatosságra tanították. Lehet, hogy eladja a céget, mondja, hisz két fia közül egyik sem akarja továbbvinni az atyai örökséget.
– Elrontottam őket, nem hagytam, hogy saját maguk küzdjenek meg mindenért, sok mindent készen odaadtam nekik, házat, kocsit, ami kellett. Ezt már bánom, de nem tudom visszafordítani – mondja.
Noha a visszavonuláson, s olykor a cég eladásán is töpreng, van, ami mégse hagyja nyugodni. Csinált már kazánt, ami a szennyvízkezelés során visszamaradt, a környezetre amúgy káros iszapot alakítja át jó energiává – ezért innovációs nagydíjra jelölték. A mintadarab Egerben, a vízmű telephelyén működik, de ha beindul nagyban a gyártás, nem lesz gond az értékesítéssel: már sorban állnak érte a kínaiak, indiaiak. Most szerelik össze azt a gépet, ami az olajiszapot dolgozza fel hasonló módon, ez egy másik innovációs díjra esélyes. Neki azonban folyton ott motoszkál a fejében a vízzel működő kazán, az lenne az igazi. Vizünk ugyanis van elég. – Ebben a kis töpörtyű országban olyan jól el tudnánk élni, hisz van mindenünk. Csak azt az egyet kéne megakadályozni, hogy mások szétlopják azt, ami valamennyiünké – mondja.
Az életösszegzés része az a könyv is, amely a mostani könyvhétre jelent meg az Athenaeum kiadó gondozásában. A naplókötet szerzője Csath Róza, aki korábban újságíróként dolgozott, majd néhány éve jelentkezett egy álláshirdetésre a Megamorvhoz. Tizenöt évvel korábban már találkozott egy eseményen a cégvezetővel, s mint mondja, már akkor megragadta Morvai Ferenc erős egyénisége. Személyi asszisztensként immár bizalmi pozíciót tölt be mellette, s az együtt töltött idő alatt alaposan megismerte a „Megamorv-sztori mögött az embert” – ez lett a róla írt kötet mottója is. Személyes történetek füzéréből állt össze a könyv, amely egy emberöltő életbölcsességeit foglalja össze – mondja a szerző.
Mikor arra kérem, három kifejezéssel jellemezze azt az embert, akit valószínűleg most ő ismer legjobban, hosszan gondolkodik, s csak aztán sorolja. Állhatatos. Mély érzésű. Karizmatikus.
Névjegy
Morvai Ferenc üzletember, fejlesztő, feltaláló. Nagyrédén született 1946. október 22-én, egy négygyermekes szegény paraszti családban. Tizennégy éves korában veszítette el édesapját, két évre rá édesanyja mellett ő lett a család fenntartója. 1970-ben önálló vállalkozást alapított. 1993-ban megalapította az Állampolgárok Érdek-képviseleti Szövetségét. 1994–98 között parlamenti képviselő, a Független Kisgazdapárt országos listájáról szerzett mandátumot. Érdeklődik a technikai újdonságok iránt, hobbija a zenehallgatás és a sport. Két házasságából három gyermeke született, hat unokával büszkélkedhet.
